Hiába, Ő csak Ő ...

na most az van, hogy van Ő, már sok sok éve. Aztán tudod, hogy van olyan patak amibe nem kívánsz többször bele lépni, mert már sokszor olyan friss volt a vize, hogy beledermedt az egész tested. Szóval Ő olyan, akit tudatosan akként kezelsz, amiként egy barátot - ugyan kedves, de szimplán egy barátot. És ez így könnyű és látszólag működik...

Aztán mikor találkoztok akkor történik valami, ami ezt kisüti az agyadból és csak az marad, ami a jelen. Egy olyan élmény, ami mással sosem történik meg.

...

No hiszen. Nem tudom. Megtörténik a csoda. Van átrohanás. De mégis, nem tudatosul, mégis a konvenciók győznek.

- Ez nem mehet így tovább. Két lehetőség van.

Vagy szembenézünk a jelenséggel, vagy soha többet nem találkozunk.

Áh, miért ilyen nehéz!

annyi a valóság

Mi a valóság...

Az ami éppen történik, amit gondolok, amit érzek. És gombamód szaporodnak a kérdések, és a válaszok is mert mindez is a valóság része. A valóság az a közeg, ahol egy azon dolog lehet egyszerre jó és rossz, mert végtelen hosszú elemek láncolata. A valóság amit megélek, még ha nem is tűnik annak. Egy pillanat, ami más mint a többi. Aztán elmúlik és pislogva nézek utána, hogy is volt, miként is történt! És nincs válasz - csak megtörtént.

Ami ma nagyon csábító és vonzó, holnapra taszító és hűvös érzelmeket kelt bennem. Mert valami megváltozik máról holnapra. Hogy én változom-e meg a valóság szereplőjeként, vagy a valóság ölt egy újabb alakot?! Az ezer arcú valóság...

Talán nem képtelen vagyok szembenézni a valósággal. Ha valami jó, akkor az már túl szép, hogy igaz legyen. Ha valami borzasztó, az pedig felkorbácsolja az indulataimat – az nem lehet, hogy ez ennyire rossz! De minden lehet, mert a valóság ilyen. Szeretni kell a valóságot. Az egyetlen biztos pont, amire képes vagyok hatást gyakorolni, úgy hogy közben az másokra is kihat. És hát mi lenne mindez, ha nem bármi amit teszünk. Amikor cigit, tüzet adok egy lánynak a valóságot faragom. Mert ki tudja, lehet hogy Ő lesz az, aki majd egy leendő valóságban azt mondja, hogy – igen szeretnék a társad lenni. És mindez egy cigiért! Viccesen hangzik. Aztán amikor szakít velem az is lehetne egy olyan pillanat, mint amikor kimondja az igent... és mekkora a különbség a jövőre nézve, de az adott pillanatban csak egy apróság. Annyi a valóság...

Van mikor egy álom a valóság, mert hiszek benne. Van amikor a szenvedés a valóság, mert ugyanúgy hiszek benne. Talán a valóság az a tárház, amivel aztán gazdálkodhatunk az adott pillanatban. Csak akkor és visszafordíthatatlanul. Persze a felhasználható elemek ismétlődhetnek, de valami mindig más lesz. Mint amikor Hérakleitosz azt mondja "Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba."

Pedig sokszor úgy tűnik...

a jó szél az mi elfújja mi nem oda való

Furcsa arra gondolni, hogy ideáig eljutottam. A "nagyok" ezt már nem élték meg - annyi minden lehet egy élet. Felgyorsultunk és kapaszkodni kell, hogy ki ne essünk a körforgásból.
Kapaszkodunk, aztán belénk is kapaszkodnak, aztán - ki tudja, de - mintha minket is tartanának. Szóval egy szövődményes rendszer az egész, tele kusza érzésekkel, hittel, múlttal, álommal, meg a sok behatárolhatatlan tényezővel. Akkor a jó az egész, ha nem kell megkérdezni, hogy ez jó-e, hanem csak önmagától jó és működik. Az az egészben az érdekes, hogy egyáltalan lehet nem ilyen is bármi az életben. Sok kérdés, találgatás, erőltetés, pusztítás, újra találgatás, kételyek és minden ami elhomályosítja az elmét és zsákutcába vezet.
Annyi az élet...

"Világom, Kivárom
Kertemben Virágom
Megszülettél immáron
Egyetlenem, imádom
Szívem neked ajánlom"

H.I.

Kezemben minden. És ez se több sem pedig kevesebb mi elképzelhető. Én döntök, én szeretek, én választok, én kezelem és én eresztem el. Íme az élet, lehetséges megoldások sorozata.
Hiszem, hogy az ember képes világ a világban modellben funkcionálni. Mindenki ezt teszi, és ez a sajátja az összetett természetnek. Szeretnék a világon belül maradni, és azt teljesen belakni, a benne rejlő lehetőségeket kihasználni. Mert nem vagyok egyedül...

irány a végtelen

Bűnön, börtönön, bánaton túl

Itt ülök a semmi szélén
S az életemre nézek:
Rácsok, őrök, rozsdás évek.
Mi az, ami éltet?
Utáltam magam, bőven volt miért.
Feladtam az egészet.
Hazátlan senki voltam,
Kerestem a könnyebb véget.
Mindenhonnan visszahoztak,
Bárhova is mentem.
Bódulat, bűn, börtön, bánat
Elmaradt mögöttem.
Mindenki él valamiért,
Ez az, amit még érzek.
Megpróbálom megkeresni
Azt, amiért élek.

Szöveg: Földes László

A dal szövege:

Itt ülök a semmi szélén, s az életemre nézek,
Rácsok, őrök, rozsdás évek, mi az ami éltet?
Utáltam magam, volt miért, feladtam volna az egészet,
Született vesztes voltam, kerestem a könnyebb véget.

||: Bűnön, bánaton, börtönön túl,
Talán megsegít az Úr. :||

Mindenhonnan visszahoztak, bárhova is mentem,
Bódulat, bűn, börtön, bánat, elmaradt mögöttem.
Mindenki él valamiért, mindenkinek jár egy élet,
Megpróbálom keresni azt, amiért élek.

Ez a tél nótája, tiniként az action terror lemeze volt a téli zene, most ez a nóta, és talán az egész album...
Ilyen hangulatban telnek el az ünnepek - de jó. És most nagyon gyorsan közeledik mindez. De majd csak túléljük valahogy!

az erő önnel van

Semminek sincs helye, így semmi sincs a helyén. Átlátható káosz az egész. Minden egymás hegyén hátán. Múlt, jelen, és jövő - mind egy kupacban. Belenyúlok és minden előremozdul. Aztán jön a szokásos - elragadtatom magam és neki megadom magam. Aztán marad helytelenül az egész. Minden defektes mókuskerék. Aztán csak süllyed minden és húz magával. Ebben mindig gyenge voltam. A tárgyak, a bennül rejlő múlt nem találja meg a helyét bennem. Nincs praktika, amibe be tudnám helyezni. Sosem értettem a dobozosokat. Amint egy dobozba bele lehet tenni az valójában a kukában is megnyugodna. Vagy ez egy reakció a tehetetlenségre. Aztán meg könnyen lehet, hogy nem kell mindig mindent megérteni. És pedánsan elfogadóan tenni mindent a gyakorlat szerint.

Way Back Into Love

Huh, na ezt is túléltem! Rendületlenül egyenesen. Minap egy nagy dolog részesévé válhattam. De furcsán nem váltott ki pátoszt. Egy újjabb bizonyít, hogy a dolgok nem önmagukárt vannak, jelentenek bármit is. Elmentem COB koncertre - ez nagy dolog. Szóval nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe egy nóta, dallam, akármi. Mondjuk így részévé vált az életemnek. És minthogy Finnország nincs közel, így eddig csak közvetett élményekre támazkodhattam. Ez is milyen... közvetett élmény. lol - nem is tudok olyat ami, közvetlen lenne... Gumiban dugni, ugyanmár!
Szóval hiába élő, hiába ők itt és in is. Volt, van és lesz is mindig egy rossz szervezés, vagy egy süket hangosító, vagy valami olyan behatás, ami szétbassza a teljességet.
Mindent egybe vetve, a koncert jó volt, mert ők voltak ott. huá. De azon felül nem volt nagy durranás.
Gyakorlatilag Claptonnal is ez volt a bajom. Jó jó, de semmi extra. Mondjuk hozzáteszem utóbbi eléggé a blues pop szerű vonalán mászkál, szóval jó nem is várhat az ember csodát. Ott mondjuk leginkább a túl profi téma zavart, személytelen koncert a blues zenében, az olyan mint az érzelmes dmb, vagy mi. Szóval egy kis képzavar, de sebaj belefér. Ott volt Gary Moore, Ő odatette szerintem aki ott volt aznap este, mindenkit megérintett.
Vissza. Szóval elmondhatom, hoyg voltam COB koncerten, de ennek azért örülök-e, mert ez nagy dolog, vagy azért, mert elmondhatom, hogy voltam, abban már nem vagyok biztos. Nem volt rossz, de úgy látszik az én elvárásaim nagyobbak voltak...
Egy másik megközelítsből pedig aggasztó, hogy ha egy Bodom nem indít meg, akkor mi! Mi kell ahoz, hogy ezt mondjam igen ez értékes volt. Ilyen megközelítésben lehet megoldás a tény, hogy kommersz világban élünk. Elértéktelenedtek a dolgok, nincs olyan hatása a z eseményeknek, mint egykor.
Ha belegondolok, hogy mit jelentett szüleimnek a Beatles, vagy Elvis. lol. Talán ettől voltak boldogabbak.

otthon édes otthon

Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet. Jön anyu és beleszar a tányérkámba.

"Ha azt hiszed, hogy kanyar jön, de tévedsz,
Ha egyik reggel Kambodzsában ébredsz,
Ha randevúzol három öreg nővel,
Ha gyakran álmodsz írásvetítővel:
Az gáz..."

Igen, hát Borovitz Tamás tollából fakadt a fenti szösszenet. Mert mindig minden szövődményes és durván reakcióba lép a környezetével. A baj ott kezdődik, amikor nem csak feltárásra kerül a reakció típusa, de önkényesen saját szájíze szerint próbálja formálni anyu ezt a kapcsolatot.
Anyu miért nem inkább magaddal? Annyi szép dolog van még negyven felett...

Apu érző szíve vagyok. De anyu, te is érezz velem. Vagy az a jó, ha rossz? Drága anyu! Én szeretlek, de miért vagy buta? Örülj velem, és küldj fel a padlásra. Mert én Élni szeretnék! Végre láthatod rajtam, hogy boldog vagyok... ez neked semmit sem jelent? Anyu, szólj már! Szóval rám se nézel...

Sebaj. Akkor többet nem írok rólad. És okos enged, szamár szenved. És az a hülye aki mondja.

Légy résen!

Szerinted ha valaki elkövet egy bűnt, akkor mi a fontosabb?
- Miért tette.
- Vagy, hogy egyáltalán megtette.
Nehéz kérdés, de ha mindig pelenkáznánk a bűnösöket, akkor ki sem látnánk az emberi mocsokból.
Tényleg vannak azok a fajták, amik parazita módon pusztítanak. Rosszabbak ezek, mint a halált gyártó izmusok. A halál sosem jó és nem is szép, de legalább egy egyszer bekövetkező történés.
A kínzás, a szenvedésbe taszítás egy ismétlődő cselekedet. Igen sajnos vannak olyan emberek akik képtelenek felismerni, hogy létükkel szenvedést okoznak a többieknek. Nem szabad hagyni őket hatalomhoz jutni, mert mérhetetlen károkat okozhatnak az környezetben élő ember ek személyiségében, önképében - persze csak azokéban, akik nem csak magukkal törődnek, vagy egy kicsit érzékenyebbek az átlagnál. Persze azt nem mondom, hogy Ők gonoszak meg minden. Pusztán valami olyasmi lehet a dolog, hogy hiányzik belőlük az a képesség, hogy túl lássanak az önmaguk érdekein, és érzésein. Képtelenek azt a kontrollt betartani, hogy tisztában legyenek azzal, hogy gondolataikkal, cselekedeteikkel mit okoznak a másik félnek. Ez nagyon szomorú. De nem szabad, az ilyen fogyatékkal élők (az empátia képességének hiányából adódóan) gesztusait érvényesnek venni, mert akkor az teljesen leszívja az embert, mint egy parazita addig addig, mígnem teljesen elsorvad a lélek.
Ez nem új dolog és nem is meglepő, ez van. Az ember akkor érzi magát kereknek, ha pozitív a visszajelzés amit csinál. Bármilyen szar is lehet, ha van valami amiről kap egy két jó szót, pláne onnan ahová mindig is bizonyítani szeretett volna, akkor az felér bármivel. Na igen a bizonyítás. Vannak olyan körök akiknek az ember meg akar felelni, meg bizonyítani akar mindenáron - ezzel semmi baj sincs. De, ha az adott kör képtelen ezt a felelősséget kezelni, úgy már komoly problémák vannak. Pl.:A mester borász nem az aluljáróban fetrengő menágernek akarja bebizonyítani, hogy neki van a legfaszább bora. Talán inkább annak, aki képes az érzést uralni, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól - jelen esetben érzékenyebb az ízek érzékelésére. Szóval az nagyon nem mindegy, hogy kinek akar az ember bizonyítni, megfelelni. Kinek az elismerésére szomjazik.
- Ha sikeres vagy, rajtad kívül senki sem fogja pontosan azt érezni, amit te. Csak elkönyvelik, hogy diadalt arattál és az jó. Azt ennyi. Ráse' basznak, hogy ez mennyire fontos neked meg minden. És mégis az embernek sokat kell szívnia, hogy rájöjjön - nincs senki, akinek bizonyítania kéne, csak saját maga. Ha sikert aratsz, az a te diadalod és nem másé. A többiek abban részesülnek, hogy 'boldognak' és kiegyensúlyozottnak látnak és ha képesek nem csak magukkal foglalkozni, netán még szeretnek is akkor veled együtt örülnek.
Nem az az ömző ember aki magának akar bizonyítani, hanem az aki mások kárára akar elérni egyedül a számára fontos dolgokat.

Hogy mi?

Igen, boldogság. Nézd gugle is csak tapogatózik. Na igen nem is csoda. Idén hallottam, hogy nem illik kellemes ünnepeket kívánni, mert kellemes a sör nyáron, de az ünnepekre boldog kívánságot kell biggyeszteni. Naja gondoltam, akkor légyszi mond el, ha olyan kurva okos vagy hogy mit is kívánsz, amikor boldog ünnepeket kívánsz. Mert én azt mondom, hogy ha a kellemesről csak a nyári sör jut eszébe az embernek akkor az is több és faszább mint ami a boldogságról. Mert a boldogság kézzel meg ne fogható (honnan tudod?) lufi. Kreáltak egy szót melynek semmilyen háttér tartalmat nem adtak. Vegyük a szerelmet, ugyanaz kézzel meg nem fogható, de mégis tudni lehet róla, hogy egy társasági kedély állapot. Ki ki az indentitása szerint kerül vele valamilyen formában kapcsolatban. Teszem azt kisgyerekként egy kis srác (mer én az voltam) megnézi a magyar népmeséket akkor olyan fogalma lesz a szerelemről, hogy majd ha találkozik egy meseszép lánnyal akkor majd szerelmes lesz és pirul meg ilyenek. Hol talál az ember ilyen körülírhatóságot a boldogságra. Szóval ha valami jó, akkor azt úgyis tudjuk, hogy jó és nevén is tudjuk nevezni. Ha meg valami szar akkor meg minek azt mondani, hogy jaj boldogtalan vagyok... miközben nyilvánvaló, hogy ez vagy az aminek a hiányát érzem megakadályozza, hogy vidám legyek és gondtalan. A boldogtalan szó könnyebb de abszolúte felesleges. Mert ha azt mondom, problémáim vannak, hiányzik ez vagy az, egyből rákanyarodtunk a helyzet megoldására. Tehát ez a boldogság szitu talán csak arra jó, hogy elvigyen minket a málnásba, hogy mindig valami olyat keressünk ami sosem lehet a milyénk, és ne legyünk képesek kiélvezni a jelen adta gyönyörűségeket. A minap szépen esett a hó és képtelenség volt megértetnem a kísérőmmel, hogy azért akarok sétálni, mert kurva szép az idő. Érted ezt hova magyarázzam tovább... És minek, a kifejezések ólomgolyóként zúzzák porrá a kis törékeny porcelán pillanatokat, ha az ember megpróbálja szavakba önteni őket. Butaság. Megpróbálom azt csinálni, amit szeretek, amit élvezek. Azon szerencsés emberek közé sorolhatom magamat, hogy erre minden lehetőségem meg van. Gyakorlatilag bármit megtehetek, minthogy a jelenlegi vágyaim teljesen összeegyeztethetők a lehetőségeimmel. Abba pedig belefáradtam, hogy lehetetlen dolgokhoz nyúljak teljesen feleslegesen. Szóval most a nagyokos boldogságpártiak azt mondhatnák, hogy boldog vagyok. Én persze biccentenék, hogy természetesen. De mit számít, hogy ki mit mond, gondol, hogy ha te magad úgyis tudod a választ. Lehet megkönnyebbültem ettől az egész boldogság mizériától... Végre letettem arról, hogy én bárkit is boldoggá (értsd rajta azt a rengeteg mindent, amit pozitív dolognak gondolsz) tegyek. Hát nem hülyeség? Ha mást boldoggá teszek az nemes és gyakorlatilag fasza dolog, de akkor engem ki fog boldoggá tenni. Mert az egyirányú meló és két embernek nem lehet teljesen ugyanazon útja. (tsa én poppos vagyok aha én meg rokkos, akkor most hova menjünk?) Szóval az való, hogy mindenki a maga udvarát kisepri és akkor lesz fasza az egész háztömb. Mert ha én vidám vagyok és a másik is, akkor két vidám ember csak jót tehet egymással.

Itt egy lehetséges megfejtés, de valójában elmegy a válasz mellett. Amúgy régről egy nagy kedvenc. Ez alapján azt is lehetne mondani, hogy a boldogság egy fajta személyre szabott teljesség... na nem is tartalak fel tovább olvasd a lírát.

A boldogság

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

Csokonai Vitéz Mihály
(látszik felejtek, szentül meg voltam győződve, hogy Balassi boldogság kereséséből született)

szerinted van boldogság?

Tudod minden kis hülyeségből lehet valamit tanulni. A szilveszteri ingerületet megpróbáltam holmi Amerikai pite első részével oldani. Megmaradt a fejemben egy gondolat, amikor Oz (nova) vallomást tesz a "kórista puncinak". Valami olyasmit mond, hogy ha a lánnyal van akkor úgy érzi nem kell tovább bizonyítania semmit sem, 'nem kell gólt dobnia, hogy nyerjen'. Biztos bennem van a hiba, de én világ életemben bizonyítani akartam, talán soha életemben nem éreztem azt a megnyugvást, hogy önmagamért szeretnek és ha csak magamat adom máris nyertem. Aha tudom, hogy szánalmas... De minek kell mindig mindennek valamilyen jelzőt adni, vagy társítani. Ez van.
Egyszer S is megjegyezte, hogy kapcsolatom eleje óta udvarolok és kaparok, hajtok, és ő ezt nem érti. Hát igen, ezt nem könnyű és akkor jön egy buta kis film és rávilágít a dologra. Én már nem akarok olyan dolgokat csinálni, ahol mindig vigyázzba kell állnom és kaparni. Lesni mikor érhetek oda, mikor lehetek én az legjobb, mert teszek érte. Miért kell tenni, csúnya szóval csinálni az életet. Ha a barátnőmmel találkozom, akkor csinálok valamit, hogy örüljön nekem... De miért? Miért kell bármit is csinálni. Kicsit lehetnénk önállóbbak, nem? Ha nekem valami elbassza a kedvemet, a kutya nem tudja éppen akkor mi a lényeg. Lehet egy beszélgetés, lehet egy húr elszakításának kísérlete, vagy éppen egy kiadós kefélés. És még lehet sok más. És van, hogy magam sem tudom. De minthogy nem akarom ott hagyni a fogam minden bukkanónál, így utána megyek és aztán megtalálom a megoldást. Ha valakinek szüksége van rám, nem mondhatom neki azt, hogy te figyelj kurvára semmi kedvem hozzád, mert képtelen vagyok megoldani a problémáimat és azért csak várom, hogy más megoldja, úgyhogy tegyük félre a te dolgaidat és oldd meg az enyéimet, köszi. Mindenki oldja meg a magáét, vagy legalább tegyen érte, mondjuk kérjen segítséget és lehetőleg olyantól aki látott már megoldásokat. Hát ez is nem triviális... olyanhoz kell fordulni aki vágja. Na szóval vissza kanyar én ebben az évben nem érzek késztetést arra, hogy a jó tündért eljátsszam és valóra váltsam mindenki álmát. Először életemben megpróbálok egy normális középutat megcélozni, mint minden normális ember. Minek kaparni, én úgyis csak én leszek. És csak azt kapom, amit kaphatok, szóval csak illúzióba sodorok az örökös bizonyítással mindent. Legalább az igazán fontos dolgokra tudok koncentrálni és nem fecsérelem el az energiáimat holmi haszontalan teátrális mutatványokkal.

Let's make things better

Tudod minden a tied... Na megint rám jött az az éjszaka hazaérek kicsit piásan típusú tüsszentési roham, ami nem tudom meddig tart, és azt sem, hogy mitől jön létre. De tudod amikor az éjjeli szekrényembe tudom, hogy hol találom a papírzsebkendőt, az nagyon jó érzés - mert az enyém. Na meg mielött lefeködtem volna, nyugtáztam, hogy itt minden az enyém. Valaha azt hittem, hogy megoszthatom mással is, de rá kell jönnöm, hogy senki nem szól azért, ha a szőrmók összeszőrözi az ágyneműt, szóval 2x2 méteres ágyneművel kell beérnem, óh jaja de fasza nekem. És valahol tök jó! És az egész élet, ahogy alakul, nyílván nem véletlen, hogy most a céges laptopon írok oly rég nem elküldött posztot. És majd képeket is mutatok az én kis birodalmamról - mert most már tudom egyedül az enyém. Gyakorlatilag még semmi sem teljesen olyan mint amilyennek szeretném, de valahol mégis ez az én otthonom. Nem egyedül terveztem, de így is jól esik a szabadság. Tér. Sok minden másképpen van mint tavaly - juj ez lehet amolyan évértékelőbe kezd átcsapni. Na bumm... Szóval sokkal több mindent próbáltam az év során tudatossá tenni. Lám a környezetem szerint ez sikerült is. Örülök! Valahol tök jó érzés a tehetetlenség szürke homályából a felszínre törni. Valahogyan minden történik, ahogy történnie kell. Az, hogy én mit szeretnék és mit okoskodom nem igazán nyom a latba. Zajlik az Élet! Valami fogadalmat és leheFtne kreálni ebbe a szolid szösszenetbe. Ha már írásnak adtam a fejem... Megpróbálom a lehetőségeimet megragadni és magamhoz mértem kamatoztatni, hogy ne kelljen mindig azt éreznem, hogy jaj de hát én igazából meg tettem volna és basszus az lett volna a tök jó. Hála Istennek vannak jóakaróim és nem ér véget a sorsom az első próbálkozás kudarcba fulladásakor. Így ebből és amit képes vagyok felfogni, megpbróálok tudást meríteni, hogy a megpróbáltatásokat igaz becsülettel kiálljam. Ezt megcsináltuk, férfi munka volt. Milyen komoly ez! Mint, mikor Hobo azt mondja embernek férfinek lenni nagyon kevés... Na igen nehéz, de törekszünk rá és napról napra he pofonok is jönnek és abból de merítünk és haladunk biztosan előre felé. Jó éjt és BUÉK!

egyedül vagyok

oh egész nap valami bujkált a levegőben, az imént meg valami furcsa szorongás fogott el... gondoltam várok még, mert akihez fordulhatok tanul. azt most hogy nem bírtam tovább kiderült, hogy esze ágában sincs velem foglalkozni... igen ezek a könnyű dolgok.
és hogy mi a tanulság? semmi, az hogy senki nem fog semmit visszaadni abból amit te adsz...
de végtére is van remény, ismerek egy embert aki így jó 30 év után saját bevallása szerint visszakapja. talán meg kell rá érni. megint egy hiphip hurrá és egy oltári nagy köszönöm!

I cannot live without you

Ma az estét korombeli és idősebb fiatalokkal töltöttem. Dumáltunk, csocsóztunk, dárcoztunk és egy picit billiárdoztunk is. Nagyon fura volt, hogy együtt vagyunk, egy társaság - elég jól összeszokott társaság - és végignéztem az arcokon, és mindenkinek volt valami teher a vállán. Öt fiatal és valamiért szomorú ember.
Jól telt az este, de valahol mindnyájan magányosak voltunk és ez tökre benne volt a levegőben.
- Vérzik az ujjam és a billentyűk is véresek lettek... elég fura látvány.
Aztán ez a magány lehet, csak nekem jött le ennyire konkrétan. Nagyon egyedül érzem magam... kurvaszar érzés lett úrrá rajtam. Ahogy Hobo mondta egyszer...

Fel sem hív és semmit se kér,
És nem jön semmilyen levél.

Van ennek így értelme? Egyre jobban csak távolodunk, és távolodunk. Nincs miről beszélni, ha nem mondok semmit. Nincs miért eljönni, ha kettesben kéne egy kicsit lenni. Nincs érintkezés, csak beszélünk róla... ha éppen szóba hozom. Nincs semmi sem... ha nem mondom ki nyíltan.
... Igen. 'Valami segítség kéne' egy ölelés, egy mosoly, egy kérdés, egy jó szó. Szeretlek. Valami támpont, amibe kapaszkodhatnék. Ha van terv, abban, ha szerepelek is, nem tudok róla. De leginkább akkor szerepelek, amikor dolgozom, vagy más összeférhetetlen helyzet van. Miért így? Miért nem akkor ragadjuk meg a napot, amikor az felkel és nyilvánvalóan mutatja magát - itt vagyok kapjatok már végre el. Valamit nagyon nem értek... buta vagyok és bunkó, rossz ember és szemétláda. Egy utolsó senki, igen az vagyok én. Nincs kötél, csak zuhanunk. Nincs földetérés, csak sodródunk. Sodródom valami felé, amit még sosem éltem át... igazából nem is tudom mi az, de érzem, hogy közeleg.
Miért sikerült majdnem egy év alatt eljutni oda, hogy azt érezzem nincs mit mondanom? Amikor tele vagyok érzéssel és szeretettel. Talán túlságosan rég sírtam... és gyökér vagyok.

Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

Hazafelé ezen sorok hatoltak belém a fülemen keresztül és majdnem sikerült... De ez nem elég. Ezek csak közhelyes gondolatok. Akit szeret az ember és igazán annak sosem mondja, hogy Isten veled. Ilyet csak a hazug szeretők mondanak egymásnak. Ha szeretsz mindig benned él 'valahol mélyen a szívedben' és ott nincs helye a barátságnak. A minap megnéztem az Amerikai pitét és meglepődtem rajta, hogy volt értelme. A második részben a végén a fickó, miután ráébred, hogy 'ami egyszer volt újra nem jön el'... kimondja a lényeget. Lépj tovább. Ugye milyen egyszerű. Viszont, ha egyszer továbbléptél, akkor nincs vissza út és felégeted magad mögött amit ott hagytál. Én így képzelem el a dolgot. Lesz valaha olyan, hogy ezekre válasz kapok? Vagy egyáltalán, a válasz nem is lényeges... Lesz az életemben olyan, hogy ezeket a kérdéseket nem kell feltennem? És megint mint az elmúlt években mindig, magamnak teszek fel kérdéseket és tudom, nem fog válaszolni rájuk senki. Lehet a megválaszolatlan kérdések óceánja az élet.De majd én... ha kérdezel és tudom a választ - elmondom.

az idő is hangol

És akkor amikor fáradt vagy és furcsán érzed magadat és semmihez sincs igazán kedved. És egy régi, és mégis olyan ismerős dal felcsendül a füledben. És ahogy a Fade To Black elejét meghallod, rájössz, hogy elvesztettél valamit már nagyon rég. És az jut eszedbe, hogy nagyon egyedül vagyezen a túlzsúfolt földön...
És nincs semmi bajod, csak kerülget a hányinger... lehet valami mégis csak van. Talán valami vírus emészt belülről...
De ez sem változtat semmit azon a tényen, hogy ha meg kéne halnod, akkor egyedül kéne azt megtenned...
- Rémisztő ez a kibaszott 25 év, annyit nem sikerült elérnem, hogy ne egyedül keljen kinyiffannom...
Persze ez butaság, de ha nem hagyod magadat mindenféle illúziótól megetetni, akkor a végeredmény nem különb a fentiektől. Egy ember, egy élet, egy gondolat és egy halál.
- És elkezdett esni az eső... nem tudom, hogy ez jelent e valamit. Talán a pocsolyák később száradnak fel. De az meg mit számít, ha én itt ülök egyedül a szobámban... Na ennyit a társas létről...

mond mennyit érek

Mint két idegen, és a pillangó megrázza szárnyait. És te megfogod és boldog és elégedett vagy, mert valami újat tapasztaltál, és többé nem repül, mert megtörik a varázs és meghal, mert nincs miért tovább.

Szomorú vagy és csak játszol azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha... aztán észbe kapsz és még szomorúbb leszel, hogy az előbb is csak játszottál. És mikor tényleg magadhoz térsz csak reméled, hogy jól döntöttél. Ennyi a móka, ugye milyen vicces kicsi játék? Oh te Élet!