neked írom a dalt

Lábam alatt képlékeny a föld... Ez talán egy SV idézet, de aztán az is lehet, hogy a memóriám formálta át ezt a dalsort. Hazaértem végre és az jutott eszembe hazafelé, hogy milyen jó ha depressziós az ember. Azzal meg tudja magyarázni azt a sok szart, ami a fejében tombol. Megfürdesz felöltözöl szépen, kivasalod az inged, ha olyan kibaszott nagy mázlista vagy mint én akkor az anyukád kivasalja neked. És kellemes illatfelhőben elindulsz honról. Aztán hazaérsz és leírod, hogy teljesen mindegy, hogy ki van e vasalva az inged. Hát nem vicces! Közben, míg te egymagad körmölöd az elektronikus naplódat a világ azt hiszi, hogy aki ilyen jól meg tud jelenni biztos rendben van... van ki mellé lefeküdnie és élvezi az életet. Puff ez a nem semmi. Csak úgy nem adsz lapot a féregnek. Jól csinálod! Ha nemlenél ennyire nyúl, de ezt megfogalmazhatod magadnak úgy is, hogy erkölcsös, bár ebből a világ manapság egy kukkot sem ért, akkor már rég kinyírtad volna magadat. De nem tetted meg, mert blues zenésznek tartod magadat és úgy érzed vár tőled még pár dolgot ez a világ. És kurvára nem érdekel, hogy a többiek mit csinálnak... Eddig ittál, de már a szeszt sem kívánod... mi tévő légy most. Marad ami eddig is volt/van/lesz álmodsz!

Álmodj szépeket – 'V' tudod majdnem mint a győzelem. De azért fontos, hogy végre részese voltam egy olyan versenynek, ahol a jobb győzött, vagyis az akivel szimpatizáltam. Ezúton gratulálok Magdi, még sok szépet adj nekünk kérlek. A jó Isten éltesse a határon túl élő igaz magyarokat!