I cannot live without you

Ma az estét korombeli és idősebb fiatalokkal töltöttem. Dumáltunk, csocsóztunk, dárcoztunk és egy picit billiárdoztunk is. Nagyon fura volt, hogy együtt vagyunk, egy társaság - elég jól összeszokott társaság - és végignéztem az arcokon, és mindenkinek volt valami teher a vállán. Öt fiatal és valamiért szomorú ember.
Jól telt az este, de valahol mindnyájan magányosak voltunk és ez tökre benne volt a levegőben.
- Vérzik az ujjam és a billentyűk is véresek lettek... elég fura látvány.
Aztán ez a magány lehet, csak nekem jött le ennyire konkrétan. Nagyon egyedül érzem magam... kurvaszar érzés lett úrrá rajtam. Ahogy Hobo mondta egyszer...

Fel sem hív és semmit se kér,
És nem jön semmilyen levél.

Van ennek így értelme? Egyre jobban csak távolodunk, és távolodunk. Nincs miről beszélni, ha nem mondok semmit. Nincs miért eljönni, ha kettesben kéne egy kicsit lenni. Nincs érintkezés, csak beszélünk róla... ha éppen szóba hozom. Nincs semmi sem... ha nem mondom ki nyíltan.
... Igen. 'Valami segítség kéne' egy ölelés, egy mosoly, egy kérdés, egy jó szó. Szeretlek. Valami támpont, amibe kapaszkodhatnék. Ha van terv, abban, ha szerepelek is, nem tudok róla. De leginkább akkor szerepelek, amikor dolgozom, vagy más összeférhetetlen helyzet van. Miért így? Miért nem akkor ragadjuk meg a napot, amikor az felkel és nyilvánvalóan mutatja magát - itt vagyok kapjatok már végre el. Valamit nagyon nem értek... buta vagyok és bunkó, rossz ember és szemétláda. Egy utolsó senki, igen az vagyok én. Nincs kötél, csak zuhanunk. Nincs földetérés, csak sodródunk. Sodródom valami felé, amit még sosem éltem át... igazából nem is tudom mi az, de érzem, hogy közeleg.
Miért sikerült majdnem egy év alatt eljutni oda, hogy azt érezzem nincs mit mondanom? Amikor tele vagyok érzéssel és szeretettel. Talán túlságosan rég sírtam... és gyökér vagyok.

Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

Hazafelé ezen sorok hatoltak belém a fülemen keresztül és majdnem sikerült... De ez nem elég. Ezek csak közhelyes gondolatok. Akit szeret az ember és igazán annak sosem mondja, hogy Isten veled. Ilyet csak a hazug szeretők mondanak egymásnak. Ha szeretsz mindig benned él 'valahol mélyen a szívedben' és ott nincs helye a barátságnak. A minap megnéztem az Amerikai pitét és meglepődtem rajta, hogy volt értelme. A második részben a végén a fickó, miután ráébred, hogy 'ami egyszer volt újra nem jön el'... kimondja a lényeget. Lépj tovább. Ugye milyen egyszerű. Viszont, ha egyszer továbbléptél, akkor nincs vissza út és felégeted magad mögött amit ott hagytál. Én így képzelem el a dolgot. Lesz valaha olyan, hogy ezekre válasz kapok? Vagy egyáltalán, a válasz nem is lényeges... Lesz az életemben olyan, hogy ezeket a kérdéseket nem kell feltennem? És megint mint az elmúlt években mindig, magamnak teszek fel kérdéseket és tudom, nem fog válaszolni rájuk senki. Lehet a megválaszolatlan kérdések óceánja az élet.De majd én... ha kérdezel és tudom a választ - elmondom.

kopaszon nem is tetszem

Ez a kor az, ahol mindenki megvalósíthatja önmagát. Az a kor ahol a kislányok úgy öltözködhetnek, ahogy az édesanyjuk. Az a kor ahol a villamoson a hajléktalan mellett öltönyös ember áll. És meghatároz mindent a külsőség. És mindez meg van spékelve a trenddel. Szóval a homeless ürge mellett ott állnak a kamaszok, szakadt, vasalatlan foltos nadrágban. És mégis a társadalom tekintete különbözőképpen ítélkezik. Én nem lyuggatom tele magam testékszerekkel, és nem festetem be a bőrömet mindenféle mintával. Annyit tettem, hogy levágattam a hajamat 0,3 centisre mindenhol. És úgy látom, ez nem fér bele. Én úgy gondolom, hogy nem csak azok olyan marhára érzékenyek akik tetováltatják magukat, vagy selyemben járnak. Igen, van aki egy hajjal fejezi ki azt amit odabent érez. Jaj, meg amikor hosszú volt a hajam... az bosszantó, de senki nem kezelt partiképesnek. Aztán levágattam, és minden megváltozott. Akkor hol az igazság? Legyél szabad és add önmagad, vagy tedd magad a trend által elfogadhatóvá? Ma feltettem mentoromnak egy kérdést - leginkább költői kérdés volt. Úgy szól, hogy miért van az, hogy a Nők dugni akarnak, viszont azt amit ők szeretnének nem képesek kivárni? Önmagában lehet ez így nem igazán értelmes, de akkor ott ült a dolog. Szóval elmondom, hogy hogyan is lehetett volna...
Kedvesem meglát, meglepődik és elmosolyodik, megsimogatja a fejem és játszik a kopaszságommal. Hozzáteszem mindenki más, ha tetszett ha nem de eljutott idáig. Nem tudom nem értek én valamit, nagyon nem. De lassan nem is akarom megérteni. Elfogadom úgy, ahogy van. Amúgy meg ha meglátsz nyílván nem találod természetesnek, de ha van egy kis előrelátásod, akkor rájöhetsz, hogy az hogy valami szokatlan, az nem feltétlen negatív. És visszatértünk a kefélésre már megint.
Jaj én szégyenlős vagyok, minden csaj ezzel kezdi, aztán hova jutnak. De a kezdet biztosan oda basz nem egy kapcsolatot, de leginkább pasit. Kérdem én miért? MIért nem lehet elfogadni a normákat amit a világ kialakított. Mindenki szajkózza, hogy a bölcsesség, meg a hagyomány milyen jó dolog. Én is így gondolom. De, ha az emberiség több ezer éve sikeresen gyakorolja ezeket a normákat, akkor miért nem lehet elfogadni, hogy ez és ez így van. Nem kell bizonyítani és próbára tenni, csak következetesen elfogadni, hogy így van. Azon miért nem kócolnak a nők, hogy előre engedik őket az ajtónál. Mert az illendőség zászlaja alatt nyugtázzák a dolog. De kezdem azt gondolni, hogy hatalmas baromságokat írok ide és nagyon nem értem a dolgokat. Kezdem azt hinni, hogy alapvetően van valami elterelve a gondolkodásomban. És kezdem az egész nemiség kérdését tehernek érezni. Mert ha bármilyen aspektusból eszembe jut, akkor nem tudom naivan azt leszögezni, hogy rendben van. Na lehet írtam már ilyet, de továbbra is és egyre inkább úgy érzem, hogy elment ettől a nemiség témától a kedvem. A faszér vesződök olyan célokért amik nem léteznek. Nincs recept, nincs olyan, hogy jól csinálsz valamit. Lehet a focit is azért hagytam abba, mert herótom volt attól, hogy értelmetlen dolgokat kellett bizonygatni és nem volt semmi értelmes cél az egész mögött. Na a szeksz pont ugyanilyen. Mentorral ma Clapton és barátai DVD-t néztünk és Sheryl Crow is énekelt és gitározott. Mire mellőlem az szusszant fel, hogy hát nem dobnám ki az ágyamból, pár éjszakát eltöltenék vele. (Nyilván, mert nagyon csinos nő. ) Erre nekem csak az jutott eszembe, hogy minek, csak a baj lenne. Egy érett szép hangú nő, mit tudnék én vele kezdeni. Csak megint kiderülne, hogy szarra se vagyok jó. Aztán megtaláltam a megoldást. Kijelentettem, hogy megtaníthatna zenélni. Abban nincs szeksz, csak muzsika, az tök rendbe van. Van cél van út, van egy tempó és minden koordinálható. Fúdeszarul érzem magam... hehe tipikus féreg blogger vagyok, lettem.
Jaj ez közhasznú információ egy span a suliból C azon rinyált, hogy mit mondott neki a csaja. Hát nem tudom, de komolyan fura lehet ezt hallani. Szóval azt mondta, hogy - hát gondolkodtam, és simán meg tudnám érteni, ha mondjuk megcsalnál, mert tényleg alig vagyunk együtt.
Szegény flótás jól kiakadt...

velem van a baj

hát őm nagyon dúrva, hogy ez a nem BETA blogmotor on-the-fly szerkeszthető. mondhatni WYSIWYG készítheted el a kinézetet. Felettébb felhasználóbarát hozzáállás, pláne, egy ingyenes szolgáltatástól. Azér én alig várom, hogy legyen egy 24órás szerverre admin accom, hogy oda toljam fel a saját kis naplómat... igazából sok linket kitennék, azokat amik eddig kint voltak szép számmal, de lusta vagyok és úgy vagyok vele, hogy ha valamit bütykölök rajta, akkor inkább a sajátot és az újjat bütykölöm... persze ez még idő, de ami késik nem múlik és tessék lopni, de régi vágyamat váltom valóra, egy pókhálót a monitor sarkába felbiggyesztek és az olyan jó lesz...

hogy fogod az ütőt

E héten voltam kocsmába, blues buliba, Schmidt Vera koncerten meg minden és nem piáltam. Annyira jó józannak lenni... Nincs a lábamhoz láncolva a vasgolyó, amit ha akarom hanem hurcolnom kellett eddig.
Hetek óta Bodom és Gary Moore szól az ipodomból. Aztán pár napja azér' visszakacsintottam és rájöttem, hogy azér számomra az etalon mégiscsak a Sentenced. A Downtól a Funeralig a leginkább belém markoló világ.
Azon kapom magam, hogy egyre többet mosolygok... Csak vagyok nézek, egyedül vagyok és elmosolyodom. Ez nagyszerű érzés. Nem sodródom, hanem élek! Ez kurvajó.

Let's drown ourselves in this love
my darling, my only one
(Let's) set sacrifices for this love we are in
- make it forever…
Let's drown ourselves in this love
Let's give our lives for this love we are in
(we'll) do it together…

Ma elmentem bébimmel teniszezni és fantasztikusnak ítélem meg ezt a napot. Jó mozogni, mindkettőnknek jót tesz, hogy fordítunk egy kis időt a testünkre és a játékra.
Tök jó értelmes dolgot tenni... milyen buta kijelentés igaz! De nem egyértelmű a dolog. Manapság nem nyilvánvaló az értelem a tettek mögött. Más szörnyű, hogy mennyire nem figyelnek az emberek egymásra... mindenki csak és kizárólag önmagával. Nincs párbeszéd, nincs mosoly, nincs élet. Csak darálás van és verseny illetve háború. Nem csatákat vívnak manapság az emberek, tisztességesen szemtől szemben. Durva alattomos háború van az emberekben. Neked mid van, és mit tehetek azért, hogy megszerezzem. Nincs tisztelet... talán az emberek már magukat sem tisztelik annyira, hogy kiemelkedjenek ezekből a sekélyes vermekből. Határozott álláspontom az oktatással kapcsolatban, hogy nevelni csak úgy lehet, ha a tettekért felelősség vállalás van és szankció. Nem tudjuk, hogy mi az felelősséget vállalni a tettein után. Aztán, ha baj van akkor meg kapkodjuk a fejünket és várjuk a következő esélyt. Ma az iskolában nincs fizikai fenyítés a nevelő részéről... gyakorlatilag, ha a nebuló hibázik, vagy a szabályoktól eltérően cselekszik, az semmi nem von maga után. Kérdem, mi lesz így? Mikor tanulják meg a jövő emberei, hogy mindennek meg van a kockázata és felelősséget kell vállalni... az élet nem kegyelmez és ritka az amikor ad második esélyt. Én kaptam rengeteget, ezért hálás vagyok. De én szerencsésnek mondhatom magam... de nem mindenki az.

szeretni valakit valamiér

Na igen mindig van valami amin az ember rágódhat... - Te szegény, úgy utállak ilyenkor.
Jó azér annyira utállak ilyenkor... jóvan na csak álmodozom!

Hattttalmas dilemma, hogy milyen gitárt kérjek le elösszőrre, majd pedig másodszorra a polcról...

Anno kinéztem egy Jackson RX10D-t. Asszem bele is szerettem, hát nem csudaszép!


Na aztán a minap elővettem a gitárom és élvezkedtem vele határtalanul - pajzánul hangzik tudom - és akkor megint körbenéztem, hogy milyen lehetőségeim vannak...

És íme találtam egy full Laiho modelt... nyilván a hang dönt, de öröm a szemnek hogy nincs rajta mindenféle tekerentyű és állítóka és mivel egyetlen hangszedő kapott rajta helyet, így kapcsoló sincs rajta... összvissz egy volume... ez kell nekem!


Ő egy ESP/LTD ALEXI-200-as. Mellette szól a 24 érintő. Árban egy szinten mozognak, asszem a puding próbája az evés, szóval el kell kommandóznom egy két boltba, hogy belekóstoljak konkrét valóságba...

Personal Bébi

Igen! A társas élet nem mindig azt nyújtja amire számítanánk... Sok ember, sok kapcsolat sok beszéd sok érzés. Minden rengeteg. Ez a magány egy belső lény. Itt vagyok egy rég nem átélt csoda elmúlásában és arra gondolok, hogy ezt a belső magányt milyen áthatóan el tudta nyomni. Emberek vagyunk különbözőek, aztán valami okból egyek leszünk és attól kezdve elnyomjuk egymás belső magányát... Ez talán, ez a szerelem!

az idő is hangol

És akkor amikor fáradt vagy és furcsán érzed magadat és semmihez sincs igazán kedved. És egy régi, és mégis olyan ismerős dal felcsendül a füledben. És ahogy a Fade To Black elejét meghallod, rájössz, hogy elvesztettél valamit már nagyon rég. És az jut eszedbe, hogy nagyon egyedül vagyezen a túlzsúfolt földön...
És nincs semmi bajod, csak kerülget a hányinger... lehet valami mégis csak van. Talán valami vírus emészt belülről...
De ez sem változtat semmit azon a tényen, hogy ha meg kéne halnod, akkor egyedül kéne azt megtenned...
- Rémisztő ez a kibaszott 25 év, annyit nem sikerült elérnem, hogy ne egyedül keljen kinyiffannom...
Persze ez butaság, de ha nem hagyod magadat mindenféle illúziótól megetetni, akkor a végeredmény nem különb a fentiektől. Egy ember, egy élet, egy gondolat és egy halál.
- És elkezdett esni az eső... nem tudom, hogy ez jelent e valamit. Talán a pocsolyák később száradnak fel. De az meg mit számít, ha én itt ülök egyedül a szobámban... Na ennyit a társas létről...