2005/07/31

Őrangyalka vigyázzon rád...

Na itthon vagyok! Átdumáltam az éjszakát pár cimbivel. Nagyon sok emberről a környezetemből megtudtam igazán új incormációkat. Ez hasznos volt, mert így nem becsülök annyira néhány embert, mint szerettem volna. De aki nem érdemli meg, azt pazarálás kegyben részesíteni. Aztán hazafelé Rudi bácsi söprögeti a járdát. Köszöntem neki, vissza is köszönt. - Te hova ilyen kora reggel? Feleltem neki, hát haza. - Jaj én is voltam fiatal ám, azt tudom, hogy éjjel milyen gyorsan röpülnek a percek. Na igen! Kivételes ember a mi Rudi bácsink. És a felesége sem különb. Koruk ellenére mindkettő teszi a dolgát és élvezik az életet - vidámak és gyönyörüek. Szépek és boldogok! Ja és eszembe jutott az is, hogy a mama mindig a szerencsekereket nézte délutánonként és ez tök kellemes időtöltés volt számára. Isten nyugosztalja! Hiányzol! Drága mama!

Kék asszony

Elmegyek, elmegyek, messze megyek
Egy kék asszony elvitte a szívemet
Nem maradt utána más, csak egy dal
Nem maradt utána, ó, más, csak egy dal

Szomorú kék volt az égő szeme
Szomorú kék volt, és beszélt vele
Tudta, hogy nem látom többé sosem
Tudta, hogy nem látom, ó, többé sosem

Szomorú kék volt az esőtlen ég
elfordította már gyorsan fejét
elfedte arcát, és elment hamar
nem maradt utána, ó, más, csak egy dal

Ha jönne egy asszony, ki engem keres
mondjátok meg, hogy a szívem üres
magányból születhet tán még egy dal
magányból születhet, ó, tán még egy dal

Szomorú kék volt az égő szeme
szomorú kék volt, és beszélt vele
tudta, hogy nem látom többé sosem
tudta, hogy nem látom, ó, többé sosem

Elmegyek, elmegyek, messze megyek
egy kék asszony elvitte a szívemet
nem maradt utána más, csak egy dal
nem maradt utána, ó, más, csak egy dal
Ismét egy újjabb versszak, amit nem értek, hanem végre érzek és ez azért csodálatos...

2005/07/26

Isten éltessen Filippapa

Igy igaz, egy hangulatos vendéglőben Óbudán ünnepeltük, 36. születésnap. (remélem jól tudom) Finom ágyas pálinkát ittunk és jól együtt voltunk egy szűk baráti körben. Ez igazán jó volt. Jövőre ugyanekkor ugyanitt, ugyanígy!

Ég veled!

Nem mindig halmoz a jó, hát most egy hamisabb fényű dologról kell feljegyzést tennem. Van, hogy az ember hátrahagy egyes elemeket az addigi életéből. Nem mindig önként, de végérvényesen. Rákényszerültem erre én is. Hála az égnek nem gyötör meg, mert még a töltet bennem van, csak tisztáznom kell.
Ami egyszer volt, újra nem jön el...
Quimby
Ez a tény. Elmúlt a színjátszó és Hegymagas. Minden, ami ezzel kapcsolatos volt. Keresek egy patakot és beleugrom a hűsítő vizébe és azt mondom - látod, nem csak az az egyetlen patak van kerek e nagy világon. Ez van, sosem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, de ami elvesz, azt nem erősíthetem önszántamból, mert a végén minden erőmet elszívja.
Ha könyökölsz
az italos pulton
És rágódsz a múlton:
csak szöszmötölsz!
Ildikó - Ég veled! Domb, a zamatos boraiddal, tőled is elbúcsúzom. Patak, te finom és mindig hűvösen simogató, ne búsulj, tán lesz, ki rajtam kívül megbecsül. Szigliget, a kortalanság örök védjegye, lesznek még fiatalok, kik gondolnak terád. És maradtatok ti, akik velem voltatok. Nem tudok mit mondani rátok. Elárultatok. Isten ti veletek is, én nem erőltetem, ha nincs szükségetek rám boldoguljatok nélkülem. Úgy gondoltam adtam nektek annyit ott, hogy nélkülem nem is lehettek ott. Hát tévedtem. Pf én ki naiv. Hát bizonyítsatok, hogy nélkülem is képesek vagytok a feltámadásra. Szimbolikus kifejezések, nem vagyok biztos benne, hogy értitek. De teljesen mindegy, mert ahogy mindegy voltam én is, úgy az érzéseim is semmisé válnak. Nem számított nektek és szerintem nem is tudtátok. Sajnálom.

Bárány

Na megint írok. Egyben több csomagot jegyzek le, látod lustulok. Több minden van, amit leírhatok most, de nem egybe teszem, mert a dolgokat nem lehet egy kalap alá venni. Kezdem az elejével. Grillparti Zuglóban, az este sztárvendége egy olyan ember, akit már ősidők óta nem láttam, jó volt újra látni és ha nem is sokat de dumálni vele, hülyéskedni, ahogy korábban. Aztán jól meg is lepett, hogy olvassa ő is a blogomat. Legközelebb az fog következni, hogy találkozom egy lánnyal és amikor megismerkedünk, kiderül, hogy hobbiként blogokat olvas. Na tuti hús és minden egyéb, erről szólt a péntek este. Jó volt együtt látni a társaságot.

2005/07/21

boldog névnapot

Meglepett ma a leveles ládám, de elötte a telefonom. Ugyanis megtudtam, hogy ma van a névnapom. Cucka írt levelet, de ő a napló miatt írt. Egyre több ismerősömről derül ki, hogy olvassa soraimat. Puff ezt nem gondoltam volna. Sanyitól tudtam meg, hogy Gábor olvassa, mondjuk neki egyszer elhintettem a dolgot, ahogy a Nuclernek is. Azt ír Eszti, hogy a Wivytől hallott a naplóról. Hehe, ez igazán mókás dolog. Aztán Eszti hozzá illő módon aggodalmának hangot is adott egy levélben. Ami aztán tényleg jól esett. Szóval ez egy ritka szép nap. Este, úgy néz ki megyünk a zépébe megünnepelni a névnapomat. Ki tudja, mit hoz még a mai nap. Ja az sms-t Filip küldte, ez volt az első meglepetés a mai napon. Aztán a "Romboló" is küldött mailt. Ja és csodák csodájára, hogy tényleg jól érezzem magam kaptam egy levelet Nikitől is. Hát emelem kalapom, ezt olvasd el!
Subject: Szia!
Date: Thu, 21 Jul 2005 08:21:32 +0200 (CEST)

Kedves Dani!

Isten éltessen sokáig Névnapod alkalmából.
És a Ricsinek is szeretnék boldog születésnapot kívánni!
(ha jól tudom, nem rég volt) :)
Üdvózlöm az egész családot!

Niki
Ennyire futotta. Sebaj, mert Romboló levelét olvastam el ezután és így az feloldotta ezt a hogy is felyezzem ki magam ... határtalan meglepetést. Több mint két hónapja írtam neki, amire nem válaszolt, azt most, hogy sípolt a naptára - eszébe jutottam. pff eszem fasszom megáll 'HáU' Szerinted igénylem az efajta protokollt... Nem válaszolok, mert rossz a modorom! hehe Van az úgy, hogy nincs sehogy sem, mert nem is kell, hogy legyen bárhogy is. hehe ezt jól kiforgattam.

vigyázz rám

Egy valamit nem tudok leírni, pedig nem szeretnék nem emlékezni rá. Utolsó éjszaka, ott a titokkal teli rohanó Bodrog parton. Gyönyörű volt, így utólag rágondolni ritka gyögyörüség érzése fog el. Érezzétek jól magatokat barátaim.

bonchidai menyecskék

2005. július 15-20. Bodrogolaszi. A ceglédi 144-es számu cserkész csapat tábora. Árterület a Bodrog partján, sátorban és sárban. Minden a természet adta lehetőségek kihasználásával megvalosítva. Ez egy teljesen más világ. És mindent megkaphatsz tőle, csak másképpen, vagy talán körülményesebben. De közvetlen kapcsolatban a természettel nincs is szükséged egy csomó felesleges dologra. Azt lesed, hogy mikor segíthetsz másoknak és nem csak te vagy így ezzel, hanem az egész tábor. Majd 30 ember. A Szittya törzs tagja vagy és segítesz a többi törzsnek is, ha teheted - ez a kivülállónak megmagyarázhatatlan dolog. Ezt valaki vagy átéli, vagy sosem értheti meg. És örülök neki, hogy megéltem ezt a csodát. Megismertem olyan embereket, akik igazán belevalóak. És ha Nimród ismét útrakelne, közülük választanék vitézt a küldöttségbe. Elmenekültem itthonról, súlyos dolgokat vonszolva magamban és megszüntek fontosak lenni. Az első nemzetséggyűlés, aztán minden ment a maga útján. Eveztünk. Beborultunk, de ez is egy élmény volt. Nem történt baja Árpinak sem, de azér jól be volt gazolva, amikor felborult a kenu. Era jóvooltából én kétszer is fürödtem. Bár az is inkább volt buli, mint gáz. Sok jó embert megismertem szegről végről, valakit mélyebben, valakit kevésbé. Köszönöm, hogy ott lehettem.

2005/07/14

szép a szemed

Felszálltam tegnap a 31esre és leültem középtályt, a csukló elotti középtályt. a kerék feletti ülésen, mivel az kijjebb van láttam, hogy egy lány űl. Szép szemekkel. Nézni kezdtem. Ő is észrevett. Összenéztünk párszor, aztán hosszabban is. Amikor leszáltunk Ő sietett, de amikor rágyújtott megelőztem. Aztán én is rágyújtottam, visszaelőzött. a hév felöli lejáraton ment le az aluljáróba, én a villamos oldalán. Amint kiértem a nagy teremhez, elhúzott elöttem. /hehe/ Elöttem ment, de leállította egy ilyen lapkitöltős néni. A metró bejáratában állva biztos voltam benne, hogy Ő is ide fog jönni elszívni a cigijét. Úgy lett. Megállt velem szemben és rámnézett. Odaléptem és mondtam
- Nem zaklatásból, de gyönyörű szép szemeid vannak és ami szép azt meg kell becsülni...
Erre elmosolyodott és megköszönte. Aztán kilépett a tömegből a brátnője, aki teljesen lefoglalta egyből a figyelmét. Kissé távolodtam, aztán szépen teljesen kiléptem a gyűrűjéből. Hát ez történt!

New York

Kedd este, eső meg a szokasos borus idő. Mint Londonban, a hajam még tart. Irány jaffa a bárpult sarkában egy pohár cserszegi elnyalogatva. Na megindultam megkeresni Gabójékat, nem jártam sikerrel, vagy mégis. Megtudtam fontosabb dolga akadt. Sebaj, addigra bejártam azt a környéket. A Ferenciek és a Corvin mozi közötti részt. Na állok a villamos megállóban. Az irány Blaha vagy Petőfi híd legyen. Döntöttem. Irány zépé. Indok, mert oda indultam és ha már felöltöztem, meg borotválkoztam is, hát nem fér bele mostanában egy ilyen fals szitu. Bennem van az utobbi idők félelme, hogy szétzuhanok, vagy ilyesmi. Na odabent pangás - nincs koncert - mondja a kopasz. Hát ha már itt vagyok iszom egy vörösfröccsöt. A zépében mást nem lehet inni csak ezt. Ja, nem sörözöm. Odabent elnéztem a csocsóasztalokhoz, lámerek nyomták. A hátsó szimpadnál találkoztam Szandi barátnőjével - tudod a gödi lány - de nagyon heppy állapotban volt, így sokat nem tudtam vele beszélni. Na mindegy ott maradtam, néztem az embereket és iszogattam. Jól éreztem magam, egyáltalán nem voltam egyedül. Ezek a fiatal srácok, igaz nem beszéltem velük, de úgy vették, mintha velük lettem volna. Ez egyik dumált is velem. Mint már megszokhattam, most is gyönyörű lányok voltak - bár fiatalkák, de nagyon helyesek. Na beindult végre a zene. Nem voltam a leg oldottabb arc, de jóű hangulatba hozott, hogy láttam a többieket bulizni. Oldodtam. A társoságból egy két szépség kacsintgatott rám - ezen értem azt, hogy olykor-olykor összenéztem velük. Játék ez semmi más. Végre. Nem messze megláttam egy lányt, így kívülállóan magányosan állni. Oda is léptem nyomban.
- Jösz táncolni?
...
- Du ju szpík inglis?
Na aztán elkezdődött a nyelvek varázsa. Egész jól kijöttünk, amennyire én angolul beszélek. De megjegyezte, hogy az átlaghoz képest tök jól beszélek és jó velem dumálni. Ezt azóta sem értem. De elfogadtam a bókot. Helyes lány volt, 20 éves. Mondtam neki még a beszélgetésünk elején, hogy Ő ilyen darker girl - feketében volt. Azt nevetett és mutatta a cipőjét, a szoknyáját, a kardigánját - ez késöbb lekerült, a blúzát, aztán felhúzta és ott a zépé közepén megmutatta a melltartóját. Én majdnem dobtam egy hátast. Jó oké fekete volt meg minden... de hát ilyen melleket ritkán lát az ember. Kis keskeny melltartója volt és ilyen nagyon kellemes formás mellek húzódtam meg mögötte. Na szóval ez meghozta az alaphangulatomat. Ő nagyon aktív volt, ezt késöbb meg is tanította nekem, hogy 'energetik' a jó szó erre. Marha jót táncoltunk, csak ámult, hogy milyen framkón érzi magát. Fülig ért a szája. Foglalkoztam vele. Mondtam neki kiss me baby! /hehe / azér nem így, de szóba került. Benne is volt - lett volna, de volt barátja és így nem akart ilyen játékba belemenni. Aztán rájött, hogy Ő is szeretné, de nem lehet csak úgy. Alkut kötöttünk, hogy amikor elválunk, akkor egy csók és semmi több, persze próbáltam hatni rá, de nem volt tárgyalóképes /hehe/ Na azér egész este kacérkodott velem, olyan tekinteteket vetett rám, hogy ezt hittem helyben rávetem magam. Játszottunk, flörtöltünk és tök jó volt. Hazafelé, a hídon átsétáltunk - sietett. Próbáltam rábeszélni, hogy tartson velem egy city the night sétára, de sietett haza - akkor épp csepelre. Hát pont indult az éjszakai busz - a csók elmaradt. Ennyi. Jó volt az este, tök egyedül jobban éreztem magam, mint ha velem jött vona valaki. Ja és a legfontosabb, hogy 2 dl fehérbort és 2 vörös nagyfröccsöt ittam egész este. És még így is jó volt. Szóval fassza. Egyet bánok, hogy nem kértem el a mail címét. Ez baki volt. Nem lehet minden tökéletes. Ja az örsön fél óra várakozás a buszomra. Egy pankcsaj a zépéből is arra várt. Hát beszélgetve jobban telik az idő alapon dumáltunk. Vele sem volt felhős a viszony, úgyhogy jól elment az idő. Nevetve váltunk el és tök fassza kis csaj is volt. Igaz punk, de ezek már csak ilyenek, azér ha beledobnád egy plazacica szerkóba, simán vinné a prímet a buliban. Szóval, jól telt a kedd estém. A lényeg a játék és nem a szeksz. Ha a játékra gondolok belefér a szeksz is. De ha a szekszre, akkor tök feleslegesnek tartom az egészet. A játék meghozza az étvágyat és történjék bármi, ha játék van, már kellemes élménnyel térek haza. Mert nevettem és jóléreztem magam- életem. Ez a legfontosabb. A sorrendel nem voltam tisztában, így mindjárt más a szitu.

2005/07/12

ez nem vicces

23:32 adriankoooo: szia darge
23:33 darge: hali
23:33 @szogi: cso
23:33 darge: pi a pja?
23:34 adriankoooo: ittal?
23:34 adriankoooo: azert irtal ijen furcsan
23:34 adriankoooo: igyal
23:34 darge: kepzeljetek ma nem ittam egy korty szeszt sem!!!
23:34 darge: aha
23:35 @szogi: es hogy birod? :)
23:35 darge: ez azer nagykiralysag - jobb embernek erzem magam
23:35 @szogi: meg van fel ora ;)
23:35 adriankoooo: meg nincs keso
23:35 adriankoooo: varjunk
23:35 adriankoooo: :)
23:35 darge: de mar igen :)
23:35 adriankoooo: :D
--- Day changed h júl 11 2005
00:03 adriankoooo: jo reggelt
00:06 darge: viszont
00:06 darge: es meg ma sem ittam :)
00:07 adriankoooo: de majd fogsz
00:07 adriankoooo: :)
00:17 darge: hat vissza kene fogni magamat, mert nem jo ez igy
00:17 darge: elmennek mellettem a dolgok
00:17 adriankoooo: aa nem leszel alkoholista
00:17 darge: es az elegge karos tud lenne
00:17 adriankoooo: hat ha a pinakra kevesebb idot forditasz mint a pialasra akkor mar ott vagy de nagyon
00:18 darge: hat az utobbi idoben, tenyleg csak ittam
00:18 adriankoooo: ilyekor kell leallni
00:18 adriankoooo: :(((
00:18 darge: na ja
00:18 darge: azer iszom, hogy nem erdekeljenek a csajok
00:18 adriankoooo: de mijer
00:18 darge: igy konnyebb minden
00:18 adriankoooo: csajok jok
00:18 adriankoooo: tulsagosan is a mostani idokben
00:18 darge: hat, csak a baj van veluk
00:19 darge: figy, mindjar adok linket
00:19 adriankoooo: aa dehogyis csak kell tudni oket kezelni
00:19 adriankoooo: ok
00:19 darge: http://darge.blogspot.com/2005/07/love-me-two-times-baby.html
00:19 @takaro: Eltettem az URL-t, darge!
00:19 darge: itt minden le vcan irva
00:20 adriankoooo: mar nezem is
00:20 darge: oke
00:23 adriankoooo: itt baj lesz, ugy hivjak: depresszio. es most pont nem a zenekarra gondoltam.
00:24 adriankoooo: nem?
00:24 adriankoooo: Ha 16 eves lennel akkor azt mondanam hogy szerelmi banat, de ha elmultal mar tizeneve sakkor ez inkabb depresszio
00:25 darge: puff neki
00:26 darge: 23 vagyok
00:26 adriankoooo: mondom
00:26 darge: erre nem gondoltam - hehe
00:26 adriankoooo: te hogy latod a hejzeted?
00:26 darge: hogy latnam, per pillanat rohogok rajta
00:26 adriankoooo: mert igy kulsoleg ojan, mintha az lennel. meg most fogod elbaszni az egeszet ha iszol es iszol
00:27 adriankoooo: de nem?
00:27 darge: de valoszinu
00:27 darge: sosem voltam egy olyan alkat aki feltetlenul elegedett magaval
00:27 darge: hu ezt szepen fogalmaztam
00:28 adriankoooo: es ki az. most oszinten.
00:28 darge: egy szuicid frusztralt geci voltam vilag eletemben :)
00:28 darge: ki ki?
00:28 adriankoooo: ha ertenem dobnak ra egy smylit
00:28 adriankoooo: :)
00:28 darge: a lany, vagy ki?
00:28 darge: nem ertelek
00:28 adriankoooo: ki ki? -- ismersz ojat aki feltetlen elegedett?
00:29 adriankoooo: mert en nem azthiszem
00:29 darge: na jo, oke
00:29 adriankoooo: nalatod
00:29 darge: csak eddig megvolt bennem az akarat ero, hogy ezt legyozzem
00:30 adriankoooo: akkor meg feleslegesen iszol
00:30 darge: de most meg mar nemerdekel, elhagytam magam es beleszerok
00:30 adriankoooo: inni csak akkor kell ha mar mas nincs
00:30 darge: na en azzal kezdem
00:30 adriankoooo: most mondanam azt hogy menny egy pschichoanalizisre, de ugysem teszed
00:30 adriankoooo: ot tis rontod el
00:31 adriankoooo: es ne mond ohgy nem tudsz talalni egy lanyt. egy masikat egy jobbat
00:31 darge: pf
00:31 darge: jaja kunnyu minden
00:32 adriankoooo: dehogyis
00:32 adriankoooo: azt nem montam
00:32 darge: persze ossze tudom szedni magam, csak mostanaban rossz hely rossz ido
00:32 adriankoooo: de dani
00:32 adriankoooo: nyar van
00:32 adriankoooo: jo az ido
00:32 darge: rossz passz, ezt en egy szerianak fogom fol
00:32 darge: jaja
00:33 adriankoooo: ahh most meg googlezzam a temat? szerinted kikbol lesznek a szuicid alkoholista gecik? valahol csak elkezdik , es nem nagyon tudjak abbahagyni
00:33 adriankoooo: allitolag
00:34 darge: hat, valahol el kell kezdeni :)
00:34 adriankoooo: :)
00:34 adriankoooo: felfoghatjuk viccnek is
00:35 @terheskismama: mosmi
00:35 @terheskismama: nemvagy vicces
00:35 adriankoooo: mondom
00:36 darge: oke
00:38 adriankoooo: legalabb ugy innal mostantol hogy egy feles, fel liter viz. es masnap nem leszel dehedritalt sem
00:38 darge: vizet vagy froccsot azer szoktam hozza kuldeni
00:38 adriankoooo: grr
Köszönet ezért adriankoooo!

2005/07/10

love me two times baby

Most keltem, tea gőzölög az asztalon és leírom, azt ami eddig történt. Újra Erdélyben jártam. Álmomban te is ott voltál, persze csak külön, akik semmit sem beszélnek egymással. Ott volt az Ildi is, akire hasonlítani akartál és túlságosan egy hullámhosszon voltatok. Rumunyu maffiózók sakkban tartottak minket, te féltél, de Ildi tartotta benned a lelket és tőle érdeklődtem hogyléted felöl, mert a mi házunknak a ti szabadságotokért kellett közdeni. Aztán végül sikerült. Beszéltünk. Te kifordultál önmagadból, seggfej voltál és pont nem olyan mint azelött. És közeledtél hozzám. És a szörnyű az, hogy még így sem tudtam nemet mondani neked. Aztán felébredtem és úgy éreztem magam, mintha egy darab hiányozna a szívemből. Persze semmi baj nincs, még üti a ritmusát. Valmi eltört, vagy tudom is én.
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

forrás

Tegnap Doors emlékzenekar játszott a zépében, nagyon jó volt. Ahogy szolnak, az már a profizmus. Voltak helyes lányok, pontosan volt egy nagyon helyes. Gondolkodtam, hogy odalépjek e hozzá, hátha elmosolyodik és akkor már minden rendben. De azán amikor a pulzusom elkezdett emelkedni, belekortyoltam a vörösfröccsömbe és letettem bármi közeledésről. Mondtam magamban - nem kell itt a stressz, nincs kedvem itt, felesleges köröket felvállalni. Aztán még néztem egy darabig és végül elfordultam. Ebbe így másnap belegondolni eléggé hervasztó. Jól érzem magam, nincs baj, csak mi lesz ebből késöbb. Netán lesz munkám, akkor hatványozodni fog a dzsin, rum és viszki mennyiség, na és az éltető házi pálinka, amit megiszom. Mert akkor már nem is zavar, ha véletlenül megint egyedül fekszem le. Talán az a jó ebben, hogy nem jut eszembe az, hogy nincs kinek "jó éjt szerelmem" -et mondani és hogy egyedül kell ébredni. Persze a hétköznapok sürű kavalkádjában általában szoktam kívánni jó éjtet úgy általában mindenkinek, akit ismerek. De ebbe a kellemes érzésbe, hogy mennyi mindenkit ismerek és kívánok most nagyon sok embernek egysszerre szép álmokat benne van az a keserűség is, hogy nevén egyiket sem tudom nevezni. Egyre durvább aggodalom van bennem, a véletlen találkozás miatt. Nyár van, szabadság. A Depresszió koncert volt az első nagyon esélyes helyszín. Arra készültem, hehe mármint amennyire készülni lehetett, jól kikészültem - dehogy csak ellazultam egy picit. Szóval egyre inkább feszül a hurok. Ma ébredésemet követően nagyon elfogott az az érzés, hogy miért nem jelentkezik, miért nem ír levelet. Ez annyira rossz. Ha írna, akkor találkoznánk és talán látnám, hogy megváltozott és fabatkát sem ér és eltávolodnék tőle érzelmileg. De így, hogy az van bennem, amilyen velem volt, így ez nagyon gáz. Lehet az a taktika, amit nagyanyótól kapott, hogy ha nem látom, akkor nekem könnyebb. De én úgy érzem, csak úgy elfelejteni nem igen fogom, hacsak ki nem rugdossa valami tökéletes nő belőlem, akibe sikerül beleszeretni igazán - viszonzottan. Arra meg ilyen virtussal nincs sok esély.
Már elmultam húsz, még nem vagyok negyven
tudom hogy kell gyöztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem.
Bandi a hegyről
Azt sem tudom mi van nagyanyóval, meg a többi. De sebaj Dani talán az a helyes, ha ezek nem is érdekelnek. Mert sosem lehet tudni mi a valoság és mi az ami számodra a valoságot jelenti. De ma vasárnap van és tök jó, hogy nem kell sehova menni, egész nap nem találkozom senkivel, ezáltal nincs pulzus növekedés, meg hasonlok. És semmi olyan inger nem ér ami végett újra innom kéne. Szép kis nap ez a mai.



2005/07/07

S T O P

Tanácsot kértem és kaptam is. Be kell látni, hogy fiatalabb nem leszek és van mögöttem pár év. És vicces de vannak pályák, ahonnan kiöregedtem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szituba is kerülhetek. És látod mégis. De nyár van! Ja és ez most igen esős évszaknak fest, úgyhogy eső elött köpönyeg. Mit mondjak, fura ez. Ahogy közeledem mostanában a nőkhöz magam is meglepődöm rajta. Az az ugyis mindegy felfogás jellemzi az egészet. Ahogy Caufild mondta, hogy az ember addig húz egy lányt, amíg le nem húzza a bugyiját nem igazán jellemző rám mostanság. Pedig régen nem ilyen voltam. Fura ez vagy egy dal is erről szól, már elmúltam 20 még nem vagyok 40, tudom, hogy kell gyöztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem. Biza teljesen leszerom, hogy most lefekszem azzal a lánnyal vagy sem. Mert ha le is fekszem vele, attol se lesz semmi sem jobb, legfeljebb elmondhatom, hogy egy jót tugtam tegnap éjjel, de minthogy úriember vagyok és nem beszélek ilyen dolgokról ezért azt sem teszem, innentől kezdve csak a személyes élményt kapnám. Amit úgy látom így nem vagyok rest megvonni magamtól. hehe Lehet büntibe állítottam magamat. Szerintem valami szerelemre várok, vágyom. És azér vagyok ilyen közömbös. Biztosan jönne a tűz, ha valami mesezajlásba kerülnék. Jó is az. De most kéne élnem azt mondják. Ehelyett én következetesen nem bonyolodok semmilyen kalandba. Hát ezt magyarázza meg nekem valaki. Mondjuk egy gyönyörű korombeli lánnyal már biztosan nem lennék ennyire közönbos. Pff álmodj tovább! De azér sokat bókoltam Szandinak és az jó. Vicces volt, amikor mondtam, hogy az ilyen lányoknak van pasijuk és ő mosolyogva kihangsúlyozta, hogy de neki nincs. És így kivárt, meg nézett hozzá érdekesen, hogy tudd, hogy értsd helyzetet teremtsen vele. Tehat úgy is vehetjük, hogy lámer fasz voltam amilyert nem szolgaltam ki az igényeit, ha fogalmazhatok így. Sebaj! Ha ő megkeres akkor beszélünk, de én kimondottan nem "hajtok" rá, tehát virág és ilylen mélyre ható dolgok felejtve. Na jó éjt!

2005/07/06

szandi

Egy durva este utan félig kipihenten gondoltam írok pár sort. Elektró tanulás helyett tökéletes időtöltés ez. Tegnap eső, depresszió koncert meg minden. Jó volt. Sanyi Ágija világra hozott egy kis embert, akit mi késöbb Virág Emese néven fogunk szólitani. Mégegyszer gralula nekik és még sok sok olyen ajándékot adjanak egymásnak. A zépében egész jó volt, mondjuk szerintem az a nem kevés mennyiségü viszki emelte a dolog hangulatát. Nem tiszta minden, hogy pontosan miként is történt, de megszolított két lány minket. Tomit és engen. Aztán dumáltunk velük, meghallgatást tartottam az alakuló bandámba és vokálnak működőképesnek bizonyultak. hehe Aztán már csak az egyik lánnyal beszélgettem. Aztán így együtt voltunk és kész. Kiderült, hogy nincs ellenére a társoságom. Bármit kérdeztem tőle ill. utaltam, az őt nem zavarta. Ha öszinte lennék magammal, azt mondhatnám, hogy tetszettem neki és odalett értem. Aztán eine pohon: 15 éves, meg Gödön lakik. És 15 perce van az indulásig mert el kell érnie a vonatot. Szóval ez úgy összejött. Ekkor bárminemű, fiú nyomulásról letettem, mert abban semmi sem lett volna jó. Ha netán megcsókolom. Persze tök jó lett volna, de most az neki is és nekem is fajó szitu. Sebaj! Elérhetőség csere meg minden. Egyébként igazán szép lány. Olyan szomorú nagy szemei vannak, de emellett szép a mosolya, tehát udítő ránézni. Hosszú sötétbarna haja van és egésszében tökre rendben van a lány. Nem az a pláza szépség, de egy kis odafigyeléssel bálkirálynő simán lehetne. Szóval, ha egyidős lenne velem fix, hogy nem állt volna szóba egy magamfajta alakkal. Ma smsváltást követően kiderült, hogy gáz van, szobafogság meg ilyesmi, tehát ezzel úgy is vehetjük, hogy vége a történetnek. Pedig egy pillanatra tök jól éreztem magam. De talán jó ez így. Fiatal meg minden, bár nem gondoltam volna, hogy ennyi. De mostmár mindegy. Nem tudom, hogy jó e ha utánna megyek teszem azt felhívom. A géptöl is eltiltották, szóval ez az egyetlen csatorna, amin tudok vele érintkezni. De az is lehet, hogy ez blöff és így kialudta magát és rájött, hogy nem is vagyok annyira szimpatikus neki. Ezt lehet megkérdezem. Bár nem igen számít. Csak jó tisztán látni a dolgokat. Hát én egy nagyon jó szériában levő pasi vagyok. Azt hiszem, ez helytálló megállapítása a valónak. Egyszer csak összejön valami...

2005/07/01

Dacia cu motor cu injectie

Házad lehet bárhol, de hazád csak azon a földön, ahol annyiszor apáid vére folyt.

Ott ahol zúg az a négy folyó

Ott voltam... azon a vidéken, amiről már rengetegszer álmodoztam. Wass Albert elvitt oda, de ezt nem gondoltam volna. Az az érzés, a határtalanság, a mindennel való egyé válás - egy komplex beteljesülés erzése. Nem kiváltható, és nem is kell kiváltani. "Székely", mátol többet jelent ez a szó annál, hogy csupán egy szó. Amit láttam, azt mindenki lássa. Amit éreztem, érezze úgy mindenki. De ha úgy van, hogy valaki ezt nem akarja, akkor az ne döntsön a sorsuk felöl. Én döntöttem és még sokszor dönteni is fogok. Egy másik élet mellett, egy szebb, teljesebb, tisztább élet mellett. Ahol nem számít, hogy egy senkiházi mit gondol, mert nem az a lényeg, hogy mi az ami fáj. Annyi szép van, hogy eszed ágában sincs a rosszra gondolni. Ha elhagyott a szerelmed menny el Székelyföldre, ülj le, beszélgess egy családdal és gyere rá, hogy semmi értelme annak, amit ezidáig tettél. Ez a gyönyörűség. A társaság nagyszerű volt. Pityu nagy király, bár megtudhatnám, hogy csinálja, ezt a pempót. Az ideálist látni ráébreszt arra, hogyha teljesen rossz irányt követsz. Annyi inger ért öt nap alatt, hogy elmondani sem tudom. Köszönöm, hogy ott lehettem.