2005/06/22

a zene ünnepe

Tegnap zeneünnepe, noiret biliárd csak egyszerüen. Aztán egy kis margit sziget, már egyedül. Sanyi kint van, de sok sok ember csökkenti az esélyt. Ja képzeld, a margit sziget nagy placcán nem volt halozata a t-mobilnak. Legalább is én nem tudtam hívni Sanyit, lehet szutyok simens. Na de toi-toi-ra menet azér' mégiscsak összefutottunk. Azt irány petőfi híd pesti hidjője. Találkozás ismerősökkel. Áron meginvitált infrába énekes-gitárosnak, majd meglátjuk. Sanyinak meg köszönöm, hogy önzetlenül nem csak magára, hanem másra is gondol - kevés ilyen ember van a Földön. Ezt nevezem. Na és ott vagyok a zépében. Kibaszott sok hihetetlenűl jó nőt látok a közvetlen környezetemben. Jól tekerték azt észvesztően formás testüket. Hozzátenném, hogy kedd - rock nap. Tehat, nem a plaza fajta elit fehérnép volt lennt. Ittam egy rose-t 700ér, mondjuk finom volt, de azér' még most is bűntudatom van, hogy ilyen balek hogy lehetek. Aztán vegyültünk az arcokkal és egész jó volt. Három lány elöttem, kettő egymással táncol, harmadik - hozzám legközelebb álló, nézi őket és feltehetően unatkozik. Menten passzoltam a pijámat a havernak át, azt odaugrottam felkérni, pont egy tingli-tanglibb nóta ment. Nem könnyen, de sikerült meggyőzni, azek olyan hülyék ezek a nők. Ezt egy 5 perc után közöltem vele is - mármint, hogy hülye. Ez nem tetszett neki. Tényleg hülye. Na mindegy. Azt tipikus, jottek a barátnői, akik ekkor már rá is figyeltek, amint én színre léptem, azt el akarták rabolni tőlem. Elhesegettem őket, majd Gabihoz fordultam és megkérdeztem, hogy a barátnőivel szeretne e táncolni, persze rávágta, hogy igen. Erre csak azt tudtam felelni, hogy nekem az akkor kudarc, err ő, de biztosan túléled, ne erre pipa lettem, hogy lehet valaki ilyen hülye. Feltételezi, hogy az élet része a kudarc, meg a rábaszás és azt akarja megetetni velem, hogy fogadjam el ezt, mit aféle aznapi jövőképet. Hehe. Ezt el is mondtam neki, és megdorgáltam, azért mert nem hisz a csodákban. Aztán a barátnőkhöz fordultam, megkérdeztem őket, hogy áldásukat adják e a táncunkra - belementek. Mondtam szabad a pája. Hát igy táncoltam tegnap este. Azt a barátnők leléptek, késöbb ő is. Megtudtam, hogy kár erőlködnöm, szerelmes - erre aztán tényleg felment a pumpa. Nem hisz a csodákban és szerelmes, pedig az nem könnyű szerintem, mármint célszemélyt találni. Na én csak annyit mondtam érezzük jól magunkat, ezt tiszteletben tartom. Így is tettem, folytatom. Késöbb egyedül áll a tánctér szélén, behívtam, de eléggé nem volt fitt, hogy úgy mondjam. Ja, Eger városában csapos - ez még jól jöhet. /hehe/ Aztán táncoltunk, ekkor már megadó volt, gondolom a szesz miatt, nem sípolt annyit, mint elötte, de fura volt, mert amikor sikerült elkapatnom vele a pillanatot, akkor tökre átélte és benne volt az egészben. Aztán kizökkent. Hehe, azt mondta, hogy teljesen bolond vagyok. Kitalálta, hogy szomorú, hat majdnem megtéptem a hajat. Ténylek, amúgy egy tök helyes rasta hajú lány Gabi. Aztán egy idióta grimasszal mosolyt csepegtettem az arcára, megint megjött a kedve.
- Ez az élet, nem a depi! Át a másik tánctérre, eléggé nehézkesen - egyre inkább urrá lett az alkohol rajta. Azt leült és ott gubbasztott. Hát nem volt jó nézni, ill. sajnáltam, hogy ilyen kibaszottul látja a dolgokat. Próbáltam életet lehelni belé. Nem sikerült, hát baromi sokat szuttyogtunk ott. Így lehajtotta a fejét és nem sok hijján egyoldalu komunikációt folytattam. A kerével intett rendre, de volt, hogy ugyanarra a kérdésre egymmásután kétszer mást intett. Valmi mulatság nekem is kellett! hehe De, ha azt kérdeztem, hogy most mennyek a picsába, azt szeretnéd, arra mindig nemmel felelt. Azt gondoltam nem szokványos dolgokkal sorozatával, ki lehet ugrasztani a szellemét a mederből. Elmentem egy korsó jégért, a pultoscsajszi furán nézett rám, de tetszett neki a dolog. Hát erről is lemaradtam, na mindegy! hehe Vissza Gabihoz, aki csak ott gubbasztott a földön. Nem öntöttem rá a jeget, simogattam vele a hátot, a vállát, a karját. Ez tetszett neki, de nem sokat változott a helyzet. Aztán faladat következett, van egy pulcsija, de tök mindegy. Na küzdelem, hogy behatárolja, merre találom a pulcsiját. Intett a tömeg felé és mondta, arra, ahol ülni lehet. Hat ekkor kissé nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Na megindultam, bizz az megérzéseidben Dani. És csodák csodája meglett a kardigán. Rádtam az övtáskáját addig a kezembe adta és az elkezdett rezegni. Hát a drága barátnők voltak, akik megint egyedül hagyták. Na beszéltem velük. Aztán jöttek is, mondjuk elég soká tartott nekik. Milyen bizalom ez felém, hogy rámbízta a táskáját, meg a tellóját. Úgy, hogy közben lehajtotta a fejét. Az alkohol egy csoda, békét teremt a Földön. Na párszor megköszönték, de látszott rajtuk, hogy marhára bizalmatlanok velem szemben. Azt kikisérték, néztem még, hogy rendnem kiérnek e - és többet nem láttam. Késöbb eszembe jutott, hogy a kezembe volt a telója, miért nem csörögtem magamra, akkor meglenne a száma, azt ha pesten jár összefuthatnánk, vagy ilyesmi, de késő bánat. Csak egy srác vagyok Dani, aki érthetetlenűl rendes volt vele a pesti éjszakai mulatóban, a zöld pardonban. És ennyi. Fontos volt, hogy mi va vele. Remélem rendben hazaértek.
Sajnálhatod, hogy nem voltál ott.

nem egyszerű történet

Milyen az, amikor álmodban sírsz? Olyan mint az életben, de teljesebb, kifejezőbb, határtalanabb, gátlástalanabb. Egyszóval überfassza! Furcsa történet, páran elmenekülünk, de nem lehet tudni, hogy ki az aki marad, nukleáris katasztrofa és én időutazóként tudom, hogy ez mivel jár. Hát nem egyszerű történet...

2005/06/20

city of angels

Megvettem életem első mikrofonálványát. Nagyon fassza, massziv cucc és nem gagyi. Holnap elhozom a kölcsön mikrofont, azt küldöm szét. Már várom! Ja jó nagy késéssel megtudtam, hogy stable a sarge. Pedig egy időben rendszeresen néztem a grafikont. Kibaszott nagy gennyes pattanás van az orromba. Ez valoszinűleg a fizikai kivetülése a belső lelki világomnak. Lágalább látom, hogy hányadán állok önmagammal. Jó volt fater ma beszolt, amikor megtudta, hogy 7rugóért vettem az álványt, hogy it fogsz visitozni... mondtam ja a füledbe, amikor alszol! Hát legyél bevállalos. Most pont hangulatomhoz jól passzoló zene megy. Egy könnyű angyalok városa filmzene. Eléggé fassza. Szeretem ezt a filmet és a szereplőit is.



Persze ez sem egy pillekönnyű délutáni séta, de ki mondta, hogy az Élet sétagalopp... ugye!

bazd meg

Ugrálj tinó! Most már le sem tagadhatod. Semmi baj, ég veled! De ezt azért elmesélem. Ugrálsz a tömegben, énekled a számokat és jól érzed magad. Fogalmad sincs, hogy mit teszel. Te csak jól érzed magad.
Hajnal van és a bárban megint
ütött az óra a pincér legyint
- Huss, ne álmodj tovább ember
Messze van innen az Égei tenger
- Tudom
- Ha tudod légyszi' menj el
a sarki sellő talán rendel
- Talán
- Mondod lehunyt szemmel...
- Ködbe bújok, furcsa reggel...
Quimby - Zéró dal
Na mennyünk sorrol sorra. Azt hiszem nem kell kommentár. Azt meghiszem. Szokás szerint rám szól. Tudod, hogy melyik az? Görögország bazdmeg. És hol nyaraltunk? Hát ott, te ász! Na igen, ebben biztos voltam. Másut nem is találhatom meg a boldogságot. Aztán már fent van a nap és álmosan aznaposan, talán félrészegen botorkálok haza és már majd leragad a szemem és homályos ködben úszik minden. Ez megy hétről hétre, "mert nekem ez jó". Igen, ezt jobban le sem lehetett volna írni. Te ugrálj és énekelj csak. De sohase gondolkozz el ezen. És felejtsd el azt a 9-es szobát. Csak egy álom, egy dalszöveg csupán. Keep smiling and enjoy! Bazd meg!

2005/06/19

na mi van, mi?

Levágtam a bajszom és a szakállam, kell a megújjulás. De így sem sikerült az elektró. Picsába, amit gyakoroltam az ment is szépen. De a lapon egy olyan feladat sem volt, amit gyakoroltam. Illetve, mindhez lett volna megoldásom, ha nem lettek volna rendszerint hiányzó adatok. Tehát beszoptam!

vége

Hö, most nézem jövőhét Mat-2. péntek az a tutti. Hétfő 16h vizsgaelőkészítő. Fassza el tudok menni az utolsó filozófiára. Beragadt az a kurva szekér, az utobbi időben nem mozdulok semerre. 8 tárgy minusz, és a még be sem fejezetteket nem vettem bele. Tudtöri, egy laza erőszak, hogy azzal kezdjek szuttyogni. Filo, kiről írjak... Adatbázis, ugyanaz zartja a gyakorlatot, mint az előadást. Ez szar, mert nem hoz ujjítást a képbe. És így a 2-2.5 órás óráival kissé a fasz kivan. Eként meg figyelni sem tudok ennyi idejig, meg nem vált síkot, így úgy mondja, ahogy előadáson, vagy sehogy, mert előadáson elmondta. Sebaj, úgyis bennem van a hiba. A fasz kivan mindennel, úgysem viszem semmire. Nem vagyok törtető fasz. Meg nem is akarok behódolni a zsarnoknak. Basszameg ölni kéne. Vissza a sulihoz. Ez a nyár el van baszva, pedig még el sem kezdődött! Minthogy nincs vége a sulinak hivatalosan, tehát rajtam múlik. Én pedig kibaszottul határozatlan vagyok e téren, úgyhogy segfejként megyek aug elsején is op vizsgára. Sebaj, ilyenkor érzem azt, hogy a faszér nem születtem halva, vagy inkább meg se fogantam folna. Nem mekem való ez a rend, ami idelent van. Rossz törvények, hatalmak, az igazi erőkkel nem állok kapcsolatban, egyirányú kommunikáció. Ez baromira zavar. Természet a maga szabályaival és halvány lila fingom sincs, hogy milyen nyelven szól hozzám. Ja tényleg, az előző gondolat a társadalomben is megvan, de azt minthogy nem tartom nagyra, így az igazi hatalmat a természetben látom, ezért sokkal inkább célom, hogy kontaktusba léphessek vele. De nem megy. Ez van. Van gravitáció, meg a sok olyan dolog, ami olykor csak akadályoz, pedig ez is csak egy kapcsoló, biztosan van másik állása. Csak közünk sincs az életünkhoz. Tévelygünk, azt ennyi kinek mennyi ideje van.

money for nothing

Ujjabb nap az Életemben. Már kettő van és még most sem, ébredtem fel igazán. Elösszőr gyujtottam rá szüleim elött. Csapatévzáró buli! Erezd el a hajam. Bajnokok lettek, hu vagy lettünk. Annyira vagyok a csapat tagja, mint amennyire nem. Fú mindent megfogalmaztam... Annyira élek, mint amennyire nem. Annyira szeretek, annyira érzem jól magam, annyira vagyok biztos a dolgomban, amennyire nem. Fassza, a semmi áhán csücsül szívem. És a semmi kapuin dörömbölve kiabálok, még ki sem ejtett szavakat. Igy van ez. Írni szeretnék. De nincs forma, amibe beletehetném, azokat az ismeretlen érzéseket. Velvet Goldmine - Rockbálvány. Egy meglehetősen furcsa film. A glam zeneről szól, de legszembetűnőbb, hogy mindenki meleg ill. biszeksz benne. Ez eléggé érdekes. Viszont a zenéje jó. Meg a filmet magát sem tudom hová tenni. Féltem tőle, hogy valami manipulálós szutyok lesz, ami minden hatasvadász technikájával azon lesz, hogy meggyőzzön a máságomról- vagy tudom is én miről. De nem valahogy a konvencionális dolgokat formálta át bennem. Az ön elfogadás, a gátlások mindennemü elnyomása, ebbe nyúlt bele. Másnap felszálltam a buszra és tök laza voltam, amit nagyon ritkán tudok bevállalni józanul. Könyököltem meg minden, úgy voltam, ahogy jól esett és nem azzal foglalkoztam, hogy mit gondolnak az utasok, hanem, nekem hogy a legkényelmesebb. Ja és nem kaptam el a tekintetem azonnal, amikor egy lánnyal összenéztem. Ez a nagy dolog! És a legviccesebb, hogy egy olyan film hatása ez, amiben férfiak szerelmét követhetjük nyomon. Ja és 'evan mekgregor' játszotta, az egyok énekest, aki a főszereplő pasija volt. Csak azér említem meg, mert Transpotting, Moulen Rouge, aztán meg ez a film. Mondjuk itt is van hogy drogozik. De nem egy Christian, az író szerep. Na erről ennyit. Munka, kéne valami pénzt összeszedni. A diákhitykó lehet most jött utoljára, nyáron pauza. Ergo money for nothing. Akárhogy is nézem, ha valamit akarok lépni bármilyen irányba, akkor kell a zsé. Elmentem mikrofonálványt venni, de zárva volt a volt. Hétfő, ez a nap, amely a beteljesülést fogja jelenteni.

2005/06/15

meglepetés.beszarás.kollektivitás

Ezt láttom, ha a telefonomra ezek:





Sony Ericsson
05-06-15 21:27
Küldő: Gabesz
Seggfej vagy! Ma
diplomáztam pedig azt
hittem elegedtelek...

tiszta románc

2005/06/14

is everybody in

No komment!
<@|RePa|> [darge] utalom a lamereket
<@|RePa|> [darge] ki az a gyoker aki manapsag dpg-t hasznal?
<@|RePa|> mondja egy windows felhasznalo

Aika Multaa Muistot


Mostmár biztos, feloszlik a kedvenc bandám. A szigeten még lathatom őket, aztán nyár végén végetér a történet. Egy DVD-t még kiadnak és kész, nem lesz több lameze a zenakarnak. Most a Frozen lemezt hallgatom. Szomorú vagyok, mert még egy zene lesz, ami sokat jelent nekem, de már csak múlt.



Végre volta egy olyan kedvenc, aki még most is aktív. A tagok élnek és nem szarodott el a zenéjük az évek során. Ez a Sentenced, mellette van még néhány ilyen banda, de sajnos egy kezemen meg tudom őket számolni. Ezért nagy kincs az ilyen zenekar. A videoklippjeik meg egyszerüen zseniálisak. Két klipp van, ami nagyon a szívemhez nőtt. Mindkettőben ott van az igazi, egy életen át tartó szeretet. A Killing Me Killing You című nóta klipje és zenei hangulata akkora hatással volt rám, hogy írtam róla egy verset.
Egy szívet teremtett

Másnapra már Ő sem nevet
a múlt fájdalmát nem éli meg
döntését most felfedi;
Ezt akarta -legyen szép neki.

Vigasz ez tán vagy csupán keserv
mit számít az, Ő már feled
elhagyja mind: mi emberi
megleli azt, mi minden szellemi.

Mert Ő szeretett, Igen
a mindenen kívül semmit se' tett;
Nem tudta, érezte -a szíve vezette
és ment, ment, míg el nem temette.

2001. február 11.
A másik video hasonló kaliberü, a No one there című nóta klipje. Várom a koncertet, de fanyar ízt érzek a számban, hogy elösször és utoljára fogom őket látni a szinpadon.

2005/06/13

Manchester England England

Csak az okos embereknek kell aggódniuk. Az Úr gondoskodik a tudatlanokról.

Hair



Patricia Arquette
és Christian Slater a Tiszta románc című filmben

van hogy fáj ez a változás

Tegnap sportsziget. PASO, Alvin, Quimby, Tankcsapda, 'Peredájz Loszt'. Nem gyenge program, az árát megérte. Kimentem, a társaság késöbb jött. Így bementem, vettem egy pohár fehérbort és körbejártam azokat a helyeket, amiket az elmúlt évek hagyatékaként a szívemben őrzök. Egy beton patka, amin ültem, két emberrel - egy fiuval és egy lánnyal. Félrevonulva a tömegtől és ittuk a borunkat, mialatt szemerkélt az eső és mi a kezünkel fedtük le a poharunk száját, hogy ne essen bele az esső. És vidámak voltunk, fiatalok, éretlen kamaszok. Aztán elindultam a nagy fához, ami alatt kispálra ugráltam és itt sem egymagam. Meg ez a fa látta meg legelösször azt, hogy milyen amikor teljesen másmilyen. E fa alatt láttam meg én is azt, hogy milyen amikor teljesen másmilyen. Itt pillantottam meg egy lányt, aki fiatal volt és gyönyörűszép. Egy időre az életem részévé vált. Vannak emlékek, amik ott lebegnek ezon a területen, körbejártam, gondoztam őket, ahogy kell. Aztán a szimpad elött álltam és az égre néztem és bőgni kezdtem. Az ég szép kék volt, de zavaros - ettől volt akkor annyira szép. Könnycseppeket hullattam a múltért. Egyedül áltam a tömeg közepén és az emlékeimen kívűl semmi és senki sem volt velem. Azt mondják megváltoztam. De én akkor is ott voltam. Ezek szerint semmit sem változtam. A dolgok körülöttem változtak meg. Igyen egy évvel öregebb lettem. Egy évvel ezelött minden más volt. Azóta teljesebb lett és valóságosabb. Bizony, a valóság olykor iszonyatosan fáj. Aztán megérkeztek a többiek kecskeméti srácok és Sándor. Oldodott a dolog addigra, de az is igaz, hogy a 4. deci boromat ittam meg éppen. Találkoztam egy emberrel, aki azt mondta
...nő, kocsi, lakás, azok jönnek mennek, de a barátság - abbol csak egy pár van...
és még hozzátette azt is, hogy bazzeg mióta ismeritek egymást gyerekkorotok óta. Hát igen. Én ott voltam, de ti hol voltatok? Ez visszatérő kérdés a fejemben, mert felfoghatatlan számomra, hogy mi történt. Az, hogy a születésnapomra csak páran jöttek el a "régi" bandából egy dolog. Bár ezt is lehet minősíteni. Meg is nevezem, akik eljöttek mert nagyon kellemes meglepetést szereztek, és ezért hálás vagyok nekik, szeretem őket. Ezúton köszönöm Laci, Wivy, Balázs. De egy sportsziget, ami már szinte tradició. Szóval ez az amit nem értek. És a legfurább az, hogy nam bennem annyi rossz érzés már a történettel, kapcsolatban, hogy úgy érzem engem okolnak mindezért. Pedig én ott voltam! Niki te most biztosan boldog vagy, örülök. Annak is, hogy nem írsz, jól esik. De ez az élet rendje, eltünsz és kész. Köd elötte, köd utánna. Ha így gondolod, hát legyen. Gábor te aki annyi mindenkit megértesz ezen a világon, miért pont engem nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Miért nem lehet megérteni engem, aki a barátodnak tartottál hosszú idejig. Egy tucat hulladék senkiházira pazaroltad a figyelmedet, csak épp rám nem és megtámadtad, azt ami nekem szent volt. Mondhani minent, amit én magaménak és az elvi síkomnak tudhatok. Márpedig te is tudod, hogy az ember elvek nélkül egy nagy nulla. Semmi tartás, csak hús, ami önmagában nagyon kevés. Mit mondhatnék még.
"This is the end Beautiful friend
This is the end My only friend, the end."
Jim Morrison

az adósod vagyok

Köszönöm Tomi, ez nagyon rendes dolog tőled. Felkészít az elektro vizsgára. Ez tök jó. Nem is tudom hova tenni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy teljes délutánt azzal tölt, hogy a lámer kérdéseimre válaszol és megpróbálja azt a fejembe erőszakolni azt, ami a lustaságom miatt nem nem került bele. Az adósod vagyok. Ezt én tudom és ez bőven elég.

az önismeret az meg mi

Önismereti teszt

(A teszt eredménye:)

A Te pontszámod: 48.

Az emberek túlnyomó többsége eredetileg ebbe a kategóriába sorolható. Úgy tűnik, Te ösztönösen megteszed azt, ami a nagy sikerek eléréséhez szükséges - legalábbis időnként. Próbálj meg konkrétan rájönni arra, hogy mit kell tennie ennek érdekében, és hogyan alkalmazhatod ezeket az elveket következetesen

forrás:Önismereti teszt

a stressz az meg mifene

Stressz teszt

(A teszt eredménye:)

A Te pontszámod: 34.

Nem kellene tisztába tenni valamit az életedben? Minél magasabb a pontszámod, annál nagyobb veszélynek vagy kitéve. Javaslom. hogy változtass életmódodon, sajátíts el stresszoldó technikákat, vagy keressd fel valamelyik személyiségfejlesztő csoportunkat, ahol segítünk feloldani a feszültségeket.

forrás: Stressz teszt

2005/06/12

Gondtalan - Játékos - Jókedvű

Gondtalan - Játékos - Jókedvű

Szereti a szabad és spontán életet. Összhangban a szólással, megpróbálja maradéktalanul kiélvezni azt,:
Egyszer élünk!

Ön nagyon kiváncsi, és mindenre nyitott ami új. A változások csak gyarapítják. Nem ismer rosszabbat, mint amikor gúzsbakötve érzi magát. Környezetét a változásoknak és a meglepetéseknek állandó forrásának tekinti .

forrás: Személyiség teszt

Most akkor szakadeék alkoholista vagyok vagy sem? Ki érti ezt!

vak vezet világtalant

Az értelmetlen dolgoknak nem lehet határt szabni! Ezt mondja a "szakma":
"Komoly problémád van az alkohollal, segítségre szorulsz!"


Egyébként meg jól látható, hogy E/2, tehát te/neked nembe szólít meg, ami aztan tényleg hitelt érdemlő. Az idióta kérdésekről nem is beszélve, ami szintén kiélez néhány gondolatot bennem. Például Az alap hiba, ha étkezés után iszo. Azt már bele sem veszi, hogy mennyit, de te alkoholista vagy, ha iszol. Szerintem, aki minden nap a vadcsorája utánn megissza a kedvenc borának legkedvesebb évjáratábol, azt egy deci borát, az nem alkohoista. Én irigylem azt, aki így él. Mert azt meséli el, hogy tudja élvezti az apró dolgokat. És hogyha egy ilyen kibaszott ál-szakember pénzszagot érez és ezzel kigyót békát kiabál rám, azt kurvára nem tudom értékelni. Persze lehet, hogy pont ezért vagyok veszélyeztetett. Mindenki tegyen a maga belátása szerint. Igyon, aki inni szeretne és ne igyon aki nem. De mindenképpen tartsa tiszteletbe a tradiciót és a nem földi íratlan törvényeket.
Légy ember ne rongy édes fiam!
Én amit megiszom, annak minden csepjét megpróbálom kiélvezni. Pont tegnap elött egy pohár rose-t vagy egy órán keresztül ittam. Hát milyen alkoholista vagyok én? Na több szót kapott már így is, mint amennyit érdemelt. Ha pedig késöbb bekövetkezne egy másik korszak, akkor az nem tul valoszínű, hogy betudható lenne bármilyen vonatkozásban is a mostani életemnek. De biztosan tévedek és a 'szakemberek' jobban tudják. Ja tényleg, kurva humánus területen dolgozók. Teljes tisztelet a kivételnek. A legjobb barátom, családsegitőben dolgozik, Ő ilyen megértő és odafigyelő embernek gondolja magat, csak éppen az én életem dolgait nem képes megérteni és válaszolni, ha írok neki. Ennyit erről. Én azt gondolom, hogy a kurvanyátok! Mert nem tudtok másra sem gondolni, csak magatokra és a rohadt életetekkel mégsem tudtok foglalkozni. Tehát vak vezet világtalant vagy mi ez!



Légy szerelmes az Életbe

Egy nappal öregedtünk megint. Megtört. Van gmail-es elektronikus leveles ládám. Örülök, ha másoknak az életet megszínezhetem. Ez az igazi öröm! Ja és sikerült megfogalmazni, hogy mire vágyik a hiubbik oldalam. Adni pontosan úgy, ahogy most, csak egy kicsit másképpen. Olyan embereknek, akiket nem is ismerek és őksem ismernek, csupán a zeném, a versem által kerülnek velem kapcsolatba. Bizony lustaságom fonnyadt gyümölcsének ízét még most is a számban hozdozom. Van még nyolc vizsgám, aminek a fele nem sétagalopp. Jövőhét egy könnyő elektro, amihez lövésem sincs. Szóval rehabilitálni kéne a jobbik részem mert így baj lesz.

Cseh Tamás : A jobbik részem

Belőlem valaki útra vált
Útra a jobbik részem
Kiment belőlem, itthagyott
Csak úgy észrevétlen

Félre se néztem, annyi volt
Csak annyi volt, egy szót se szólt
Hirtelen elment, itthagyott
Valaki útra vált, a jobbik részem

Belőlem valaki útra vált
És én utána néztem
Jól van hát, menjen, tűnjön el
Az én jobbik részem

Először úgy tűnt, semmi sem
Változott azzal, hogy hirtelen
Fogta magát a hűtelen
És útra vált belőlem a jobbik részem

Azóta járom nélküle
A végtelen világot
A valahogy mindent nélküle
Más színben látok

Hosszasan nyújtózik minden út
Valahogy nincsen semmi úgy
Minden szó mástól eltanult
Mióta útra vált a jobbik részem

Győzni sincs kedvem nélküle
Énekelni sincsen
Szórakozottan szórom el
Sok nagy régi kincsem

Talán egy nő volt, lánygyerek
Aki belőlem elveszett
Elvitte minden kedvemet
Magával hűtlen, ringyó jobbik részem

Arcomba vág úgy ébredek
A fény az izzadt ágyban
Ténfergek, csavargok nélküle
Tán erre vártam

Mit sem kell már itt féltenem
Tán erre vártam, ez jó nekem
Kicsusszant belőlem hirtelen
A kígyó-hűtlen, kígyó jobbik részem

Keshedt, vigyorgó arc tekint
Rám a rossz tükörből
Tompák a szagok, máz a szín
És a csend csörömpöl

Félre se néztem, annyi volt
Elszállt belőlem, itthagyott
Magával vitte, nincs titok
Nincs titok, útra vált a jobbik részem

Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig

Azért van csak, mert itthagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itthagyott
Valaki útra vált a jobbik részem

Az én jobbik részem


Nem lesz itt baj, én azt mondom. Csak tanulni kell a hibáimból. Első szabály! Munkahelyi pofavizitre sötét husszú nagrág és elegáns ing az elvárás. Ha ezt korábban tudom, most lenne munkám. Ilyen egyszerü az élet. Ja egy nagyon lényeges dog, a tegnapi nap hosszú ideje elösszőr másként léptem ki az utcára. Eltettem, szépen a dobozába, oda ahová egy jelentésnélküli ékszert szoktak tenni. Hát ennek is eljött az ideje. Isten veled! Egy nem csekély idő válik egy távoli idegen emlékké, egy kézzel meg nem fogható személytelen mesévé. Mintha nem is velem történt volna.
"Régen, amikor ez a zene ellepte a világot, ezt az országot, meg ezt a várost is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Én például azt hittem, magas vagyok, karcsú és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom. De ekkor megjelentek az emberek kaszákkal és rájöttem, nincs menekvés. Mégis szerencsém volt: értem jött egy lány. Kitépett tövestől, hazavitt és berakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, de nincs senki, aki cserélné alattam a földet. Ebben a földben, ha kín a virág. Virágok közt veled lenni, tudom szép volna kedvesem. Virág sincsen, te sem vagy már - miért hagytuk, hogy így legyen..."
forrás: HOBO

Na aludjunk, holnap talán egy új világra virrad. És kár lenne lemaradni róla, hisz ki tudja lehet, hogy csak 7 másodpercig tart.

2005/06/09

hajnalban hallom horkol a város

Újra itt! Van mit mondani, de ez emberben felmerül a kérdés, hogy minek. Van múlt, jelen és bizonyosan van jövő is. Minden gondolatomról eszembejut valami mondásszerü gondolat.
Biztos lesz majd valahogy, mert úgy még nem volt, hogy ne lett volna sehogy sem...
Bizony ez így van. Mostanában azért egyre gyakrabban érzem, hogy a semmiben lebegek. Csak úgy vagyok és minden nihil. Ritka az öröm az életemben. Hú, ez jó szó! Nem tudok örülni a dilgoknak, bár ebben sohasem voltam erős. Legutobb a hifimnek nagyon ürültem, mert a zene közelebb jött így hozzám - ezért legalább nem kell küzdenem, kellemetlenségeket kiállnom. Vegre van valami, ami úgy ahogy van funkcionálisan működik. Ez felemelő érzés. Ettől én is egy kicsit emberebbnek érzem magam. Mert az örökös fabrikálás, sosem azt kapni, amire valójában szükséged van, az nem jó. Hát igen, ezek társadalmi - egzisztenciális problémák. Szóval fassza, hogy a szobamban úgy szól a zene, ahogy annak szólnia kell. És ez kényelmes, az igényeimet teljesen kielégiti. Aztán meg csak ártok, ahol tudok. De az nem öröm. Ez vezeklés valamiért, hátha most hozzászokom, késöbb jobban fogom bírni. Ártok magamnak, eléggé intenziven. Nincs is erről mit mondani. Előfordul, hogy az ember csak van és nem fordul felé a világ. Ekkor tengelyestül baszik ki a történettel és a másik oldalról közelíti meg a dolgokat. De ez egy idő után marha nyomasztó tud lenni. Már nem hoz lázba, hogy igyak egy pohár bort. Újra sörözöm. De az meg a gyomrom fogja megtépni. Tehat most érdekes időszaknak nézek elébe.
Inni, vagy nem inni - az itt a kérdés...
Majd kialakul ez is mint minden. A dolgok önmagukért vannak és illuzió csupán, ha azt hisszük, bármit is bütykölhetünk rajtuk. Csak megtörténik minden. Na ami még örömet okoz mostanaban, meglepő módon egy lány, olyan lány, akivel még életemben nem találkoztam. Vicces ez, de jól esik. Persze e mögött is jelen van az illuzió, de mi mögé nem tesz az ember valami nem valoságosat? Nincs olyan dolog. Ma is így fagyott voltam kissé. És pár szóval felengedtem, és ez marha jól esik, hogyha ilyet kapok. Mondhatni tudom értékelni, de még mennyire. Szóval hálás vagyok egy olyan embernek, akit személyesen nem ismerek.

2005/06/05

a nép a hatalom

A nép az úr! Erről tegnap hallottam egy nagyon jó gondolatmenetet. A nép hatalom, amenyiben tisztában van erejével és képességeivel. A politikusok nem hatalmat képviselnek, csaupán technikai szükségszerüségből vannak. Egy egy szerződést, amely egy egy néptömegnek az életére kihat nem tud a nép aláírni. Erre jönnek a különleges, kitöntetett bizalmaz élvező politikusok, akik aláírják a nép helyett a diktátumokat, szerződéseket. De ez magában edes kevés lenne. Ha már ők írjak alá, miért ne lehetne, hogy ők végezzék a szerződésekkel kapcsolatos feladatokat. Regyenek javaslatokat és járjanak a nép kedvében, ha már az átengedte nikik a kézjegy ellátásának jogát. Ehelyett mi van? Nem igazán látom, hogy a magyar politikai "elit" bármi figyelmet is fordítana a nép felé. Pedig, ami hatalma van, azt tőle kapta. A nép adja a kiváltságos jogokat, nem fordítva. Ez persze nem így látszik, mert az emberek nagyrészének sikerült leheggeszteni már a szemét. De bízom benne, hogy vagyunk még páran, akik tisztában vannak azzal a joggal, ami a népet illeti meg. A nép kulturált rádió és tévéműsorokat akar. A talmi, a szellemi megnyomorítottaknak eledel csupán. Szegények. A tudtukon kívűl szívták el a szellemüket és mára csak vergődnek, mint a partravetett hal. Nem kell elfogadnunk semmit, amit odavágnak elénk alamizsnát, homi koncot. Az utobbi időben erről erőssen megfeletkeztünk. És a média erre hajaz, hogy méginkább elveszítsük identitásunkat és gondolatteremtő erőnket.




Igazságot Magyarországnak!

Gyűrűt készíttetek...

A Hősök Terén emlékeztem meg a napról. Remek műsor volt, jó versek, szép dalok. Egy lelkész indította a beszédek sorát. Azért beszét, hogy megerősítse a hitünket. Jól beszélt, szép gondolatokat mondott és jó hatással voltak rám a szavai.
"Védd magad az ámításellen! De ezt többesszában is mondhattam volna.
Védjük magunkat az ámítás ellen!"
Bizony szükség van a tiszta beszégre, mert az összerzavarás a lehatékonyabb fegyvere az egyénnek a tömegekre. Beszélt egy nő, aki a külhoniak érdekképviseletében tevékenykedik. Nagyon jól beszélt, látszot hogy jogászként otthon van a dolgokban.
...a magyarság kissebbség lehet Amerikában és a világ bármely pontján, de a Kárpát-medencében sohasem. Egy államalapító nem lehet kissebbség, ez abszurd...
Következett Csurka István beszéde. Hát mit is mondjak. Annyit mondok, hogy ha nem mond le a MIÉP széthullik elveszti a táborát és nem lesz itt sohasem nemzeti egység. Kár lenne, mert a MIÉP Magyarországon olyan szellemi és kultúrális értéket védelmez illetve képvisel, hogy erre szükség van. Gondolok itt a hagyományok, a történelem, a múltunk nem felejtésére és ápolására. Az emberek szellemi igényinek kielégítésére. Magyarországon sajnos nincs még egy ilyen párt, aki ilyenformán reményt adna az embereknek, akik figyelnek rá. Nem lehet elsiklani a tény felett, hogy két politikai szervezet tartott nyilvános megemlékezést a trianoni tragédiáról. Az egyik a jobbik magyarországért féle fáklyás felvonulás, ami a nagykovettségek elé vette az útját. És a MIÉP, aki a Hősök Terén tartotta műsorát. Ám egy időpontban kezdődött a két rendezvény. Majd egy hejen, mivel a jobbik a felvonulási térről indult. Retentő nagy hibát követett el Csurka István. Amikor a felvonulás mellénk ért hívtak minket, hogy csatlakozzunk. Erre a szinpadról az a válasz érkezett, hogy "menyetek a fenébe" meg "az ilyenek csinálták trianont". Ilyet nem lehet tenni. Többen voltak mint mi, mert egy csomóan tőlümnk oda mentek. Ráadásul ugyanolyan színű zászlókat tartottak a kezükben mint a mi táborunk. Szóval ez botrányos volt. A politikai "elit" nem tartotta ezt az eseményt fontosnak annyira, hogy nyilvános emlékezéssel adózzon a tragédia áldozatainak. Ezek MSZP, FIDESZ, SZDSZ, MDF, én nyugodt szívvel kimondom, hogy szégyeljék magukat. Mert ez szégyen a számukra. Más normális országokban az ilyen eseményeket nyemzeti gyásznappá nyilvánítják és kellőképpen emlékeznek a történtekre. Itt ez nem divat, úgy látszik! Divat az egymosás, a hóhérok tömjénezése. Gondolok itt a boros/bocskor hohér duora. És még sorolhatnám. Akiknek egy a feladatuk, hogy kellőképpen kimossák az emberek agyát. Egy üres fejű embernek, nincs tudata. Egyből magábaszívja amit talál. És mivel telik meg az ember gondolkodása, ha üres létére tanulás nélkül telik meg. Haszontalan zagyvasággal, fekáliával. Egy bűzös masszával! Íme egy nagyon találó vers, amit tanítani kéne - de köszönhetően az egyre liberálisabb oktatásnak, ez nem valószínő, hogy valaha is a tamkönyvben szerepelne.
Gyűrűt készíttetek...

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.
Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!
Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, --
A némaságuk mintha zengene!
Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

1920. június 8.

nem, nem soha

Juhász Gyula
Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erõ szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes mûveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derût.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsõket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsõket, magyar sírokat,
Dicsõség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tûnt a dicsõség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petõfi Sándor!
Õ egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha õt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is gyõzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcsõ,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi õskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S õszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendõ hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!

justice for hungary

Rohadjonmegaszájbabaszottkurvaanyadtefasszopókecsog amiét ilyen telibekurtgyökérvagy. Megírtam már az egész post-ot még a végére egy képet kerestem, belassúlt ez a geci és nem kilőte a böngészőt. Én nem tudom, csak úgy eltűnik egy egy alkalmazás olykor, de ha majd 2 órája írom a szábabaszott gondolataimat, akkor ne tünjön el csak úgy ez a kurva böngésző. Bazd meg gyűlöllek, és ez így van. És e leszörnyűbb, hogy övölteni sem tudok veled, mert úgysem hallod! Hogy a picsába árthatnék neked, te szamét láda. Legszivesebben megölnélek, kirugnálak az ablakon, hogy zuhanj és kélyesen nevetnék rajtad, ahogy földet érsz. Á egész jó kedvem volt, mert mindent meg tudtam fogalmazni, amit tegnap tapasztaltam, erre tönkrebassza egy kibaszott gép az egészet. Majd apránként megírom, mert fontosnak tartom beszélni róla!

prostituált ez a város

Víz, az kell! Mert kívánom, lemegyek érte. Na ittttttttam. Tehát, egy újjab nappal közelebb vagyok valamihez. Amiről nem tudom, hogy mi is valójában. Halál vagy élet? Mondjuk, igaz már ettem de be vagyok baszva...hehe, bár nem heppy, de mindegy. Ma voltam egy fontos eseményen, de erről tiszteletlenség lenne így írni - ilyen állapotban. Utánna szabadtéri Takács Tomi koncerten voltam. Magyar Blues, hát ott ragadtam. Azt jól bebasztam. De sebaj, ez volt a szándékom. Tanúltam tőlük zenélni, ez meg a mellékhatása a blues-nak. Sekmindent mondanék, jaj hol is kezdjem. A legfontosabb! Ez így nem mehet tovább! Kinyírom magam, azt kész, ha nem hagyom ezt a faszságot abba. Most öszinte vagyok. Tehát kérlek olvasóm ne haragudj meg rám! Komolyan kérlek, ha olvasod soraim. Ne bántson, amit írok. mERT FÁJNA AZ IS, HA ROSSZ LENNE NEKED. Kurva kapszlokk. Mindig rátapintok. Ray Charles-t halgatok éppen, ez tök jó most. Tehát a szokásos este. 'Prostituált ez a város', ahogy az Aurora nóta mondja. Fassza hely a vidék. Ma voltam egy 'utcabálon' és senkit sem ismertam, na jó ez nem igaz, de egyetlen barátom sem volt ott. Lehet nincsenek is barátaim... De ez szánalmas, hogy a kurva kerületedben van egy szabadtéri ingyenes buli és senki sincs ott a gyerekkorodból. Fos ez bazzeg! Sebaj! Mindig is utáltam, ezt a várost, most legalább tudom, hogy miért! De ha a Jaffába megyek sosem vagyok egyedül. Ez viszont fassza! Figyelj ide van baj... Hidd el nekem tesó! Hajni, gondolom olvasod egyeszer ezt, de kérlek ne haragudj meg rám. Mit mondjak, jelen pillanatban te vagy a legfontosabb lány az életemben. Vagy mi! De! Hangsúlyozom, de minden egy pillanaton múlik. "7 másodperc az élet" Igen ideális lenne, ha azt látnám benned, amit szeretnék - amire vágyom. De nem tudom és nem tudok semmit sem igérni. Viszont azt mindenképpen szeretném, hogy ha más nem barátok maradjunk. Jaj, mekkora hülye vagyok. Ezt, ha elolvasod az kész - de nem érdekel, tudod miért? Mert be vagyok baszva...illetve erre fogom dolgot és így nyugodt a lelkiismeretem. Szeretném, hogy hétfő délután ott megtaláljam azt ami kell egy nőben. Nagyon szeretném! Na ezek a belső gondolataim. Hagyuk! Szóval egyedül nem jó... és visszakanyarodom hozzád. Te egy esély vagy számomra. Amit nagyon nagyra értékelek. Meglepő sztámomra is, de fontos vagy a magad módján nemekem. Na lefekszem aludni, hazafelé kurva szarul voltam. Kell egy társ. Imádok udvarolni - inkább szerelmes lenni. Ez van. Jó éjt! Imádom a chat sex-et! És bocs, ha nem szeretted volna elolvasnai ezt a posztot. Javaslat, hogy többet ne olvasd! Tudod te döntesz, mert még szabad vagy!

2005/06/04

hajrá

Magamhoz tértem! Kicsit fáj a fejem, de ez természetes, ha az ember bohém. Talán nyolc után értem haza egy hosszú nap után. A metrón és a buszon is majdnem elaludtam. Van ez így! Történnek körülöttem az események, ahogy az lenni szokott. A Hajós utca környékén vindult minden, vagy nem is. Az Örsön találkoztam a multam néhány kövével, embeszélgettünk - mondhatni. Ki lettem okítva az élet nagy dolgairól, de ez teljesen mindegy volt. Késöbb az aluljáróban találkoztam egy csopoprttársammal, egy ilyen alacsony kis-fazonnal, akiről kiderült, hogy a magas lány akivel van a társa és akit fog az a lány - egy aranyos kiskrapek, a fia. Erre ennyit tudtam csak mondani, hogy gratulálok. Eddig a srácot úgy láttam mint egy ilyen 'kis' infantilis gyerek, aki mindenből tréfát csinál. Hát nem, 'miből lesz a cserebogár'. Ott a Hajós utcában ittam egy pohár finom veresbort, de a kiszolgálás csapnivaló volt. Lassú, mogorva és egy ilyen "elit" helyen. Jó, persze ez relatív, de nem egy szakadt hely, sőt. Szóval ez tré volt. Unokatesómmal mentem tovább, felmentünk hozzá. Az már kezdett alakulni. Jó zenét hallgattunk, ittam finom pálinkát, konyakot és ágyas páleszt. Fincsi volt! Azt irány a hajó. Hú bazdmeg, ami most következik az kibaszott dúrva. A Kálvintérről a Duna felé vettük az irányt és egy nő odajött tüzet kérni, kapott. Aztán rámozdult unokatesomra, ő elhajtotta. At jött hozzám. Fujj! Megmarkolta a gojójimat. El tudod ezt képzelni, egy vadidegen ember. Mi a fasz van! Persze azonnal megindultam utamra, mert ez egy vérszomjasan rámenős kurva volt. És ráadásul dagadt és alacsony. A származására nem térnék ki! Szóval ez történt. A hajón reggae buli volt. Nem az én zeném, de más baj is volt ott. A csajok egymással táncotak és fiatak kis picsák voltak, ezt azér' merem kijelenteni, mert odamentem jópárhoz, hogy táncoljon velem és mindegyiknek nyűgje volt. Tehát ezek csak kretének lehetnek. Na Filippapával vettem tovább az irányt az Alagút Sörözőbe. Ott a szokásos törzsközönség és a tipikus hangulata fogadott. Az asztalnál, ahová leültönk egy magas olyan hattyú típusú lány űlt. Jó volt végre láttni egy kellemes nőt. Késöbb táncoltunk, jó volt. Papa hazaugrott a Blues Brothers lemezekér, jó volt. Boogie zene! Kiderült, hogy a lány - nő 33 éves volt, hát nem nézett ki annyinak. Elmentünk wécére azt amikor kezetmostam megjelent. Nem is lepödtem meg annyira. A tükörbn nézte a sminkjét és megmagyarázta, hogy a szempillája is szűke és azt nézi. Erre azér egyből az alsó képre aszociáltam... És megkérdeztem, hogy a fanszőrével mi a helyzet! Mire ő ha nem birotválom le, akkor az is. Erre rácsaptam, egyből. Hogy ezt látnom kell, mindenképpen. Ekkor avatott be a dolgok állásába. Miszerint, ez mind szép és jó, csak ő hűséges a férjéhez és gyereke is van. Szóval ez vicces volt. Ő hűséges, amikor ajnalig táncol egy kocsmában, nem csekély szekszuális töltettel. De mondjuk ez az egész történet poénkodás volt csupán. Komolyan semmiképpen sem mentem rá. De ha már ilyen a hejzet. Huzzuk ki belőle a legtöbbet! Szóval egy újjabb lány akit megtáncoltattam. Ennyi az egész! De tegnap egy nagyszerű dologra jöttem rá. Íme az eredmény, hát nem gyönyörű...

Ingrid Bergman

Ingrid Bergman

2005/06/03

felhőket oszlat a fény

Na jól fáj a fejem, mintha kimosták volna álmomban az agyamat. Megin csak ugatok, de nem teszek semmit. Ja, ezúton kérek elnézést minden gyükértől, hogy előző bejegyzésemben fikáztam a fajtáját. Többet nem fordul elő igérem, amennyiben valamelyikönk eltünik a Föld felszinéről. Na ezzel megvolnánk. Jöhet a kellemesebb rész a dolognak. Találtam egy verset, ami passzol. Mí meglepő, hiszen én írtam.

Az utca kövén

Hatalmas ez a kor
Vagy inkább hatalmaskodó
Kúsznak - másznak
Az utca kövén a szerencsétlenek
Mert az a rendje mindennek
Hogy ki - ki az, aminek született
Mert a pénzember sejtjei
S a bányász verítéke
Nem egy tőről való.
És nagyon tévedsz, ha azt hiszed,
Ami körülvesz, az a jó!
Mert, ha látsz
Hát, akkor csak is tisztán
S ne érd be a kiindulás hevületével.
Mennyi intő példa hever
Ha jársz - kelsz a lábad előtt,
Te csak ne lépd át a másik szemetét,
Mert rád kerül a sor és rájössz,
Hogy akkor ott egy életen léptél át
S átlépnek rajtad is pont úgy
Ahogyan te léptél egykoron.
Nézz körül szerény hazádban

A tudomány, a művészet itt kezdődött
S ne legyünk kishitűek
Ez mind - mind bizony öröklődött.
Mennyi nagyszerű ember
Alkotta e remekművet.
De hol van az már?
Mára mind eltűntek
Nagyszerű műveik
Az enyészetté lettek
Mert nem gondoztuk őket.
Mi - mi szerencsétlenek
És itt volnánk a végén.
Hogy mi is az?
Kúszunk - mászunk
Az utca kövén
2003. március 17.

NyamiNyami
fincsi mi
fincsi mi?

Van az úgy, hogy valakit nem pusztán a saját sorsa érdekli. Hogy is hívják ezt, mikrokönyezet... valahogy így. A multkor az idióta csaj előjött ilyennel - pont nekem, hogy 'Petőfi egy gyökér volt és egy egoista balfasz' azt hittem megfejelem. Az egy dolog, hogy boldogok a lelkiszegények, de ezt tartsák magukban. Na pont jó szöveg megy ez alá, egy kis

Moby Dick - Legyél jó
Nem számíthatsz semmi jóra
Ha nem hiszel semmiben
Változtatnod kellene
Az életeden
Legyen a szívedben béke
Szeretet
Az élet nem háború
Tedd le a fegyvert
Változtass az életeden
Ne legyél istentelen
Minden bűnre van bocsánat
Felhőket oszlat a fény
Ne lásd a fehéret feketén
Mindig van remény
Ne legyen durva a lelked
A harc mire való
Ne öld meg azt, ami szép, ami jó
Legyél jó
Az élet nem háború
Bizony jó muzsika ez, így felkelés után mindenképpen felemelő. De legalább öszinte. Jól belecsaptam tegnap - ma hajnalban. Ami bánt jól odahánytam. Válogatás nélkül, ami a csövön kifér, így van ez - csak néha van másképpen. Na iszom a teámat, mert kihül, azt úgy szat sem ér.

2005/06/02

nem tehettem róla

Rátaláltam egy képre, amit már régóta kerestem...

nem tehettem róla

Íme a családom... illetve, ilyen lehetett volna. Ez kérlek szépen egy tréfa! Csak életemben nem láttam magam így mosolyogni és tudod ez elgondolkodtatott. Azóta megtanultam mosolyogni némi állandó alkoholmennyiséggel a szerverezemben. Van az úgy, hogy tökmindegy! Hát bizony, te szépet gondoltál. Aztán mi lett belőle - ja tudom már, csalódás. Kell ez, ajánlom az ördögnek. Megedzi a lelked az fix. A kék asszony jön, beléd lát, azt elrabolja azt ami az egyetlen kincsed. És leszel te is olyan mint a többi - földön futó. Kicsit durva ez a kontraszt. Egyik pillanatban az ég kellemes ösvényein koborolsz, aztán történik valami hosszú zuhanás és a porban találod magad. Aztán megrogyott háttal botorkálsz csak. Ilyen egyszerű. Lépj tovább, meg sem történt semmi sem. Végülis, ez egy illúzió. Mert a kurva racionalizmus a divat. Az hogy a nők kurvák és teszik a dolgukat, annak rendje és módja szerint. Elfogadják a receptet, kiváltják és takaroznak vele. A mocskos lekük nem is mocskos, mert az orvos írta fel. Ja és ki az, aki orvosol minden női problémát. Az a túlképzett kibebaszott racionális világ! Ami fejlődik, lassan odáig, hogy egy épkézláb pár nem marad, akik tényleg nem a kapuzárás miatt maradnak együtt egymással. Mert a szerelem az manapság könnyen jön könnyen megy, vagy tudom is én - lehet nincs is. Ami van hejette, az marketing. Kurva mikrosoft - persze erről Ő nem tehet. De most mondjam azt, hogy az ember egy primitív fasz, aki elfogadja amit ráosztanak. Persze ez nem falanszter, de ha egy kicsit is befelé figyel az ember rájöhet, hogy hol van az átbaszás. Jaj, mennyi mindennek találkoztam az utobbi időben. Tényleg, most, hogy így belegondolok mozgalmas év van mögöttem. Megszünt teljesen egy korábbi életem. És a vicces az egészben, hogy semmit sem tettem érte. Minden csak úgy alakult! A barátok, fáradt téma. Pont olyan ez is mint a nők. Amint magadra kezdesz figyelni és arra, hogy neked mi a jó, egyből megváltozik a megítélésed. Amíg igényeiknek megfelelően viselkedtél, addig fassza volt minden. Mert lehetett rajtad röhögni és mert te voltá annyira őrült, hogy a saját dolgaidat félretéve kiálltál értük. Aztán egy két dolog, amit persze fel lehet fújni, ha az ember nagyon akarja bőven elég ahoz, hogy ne beszélj senkivel sem. Ilyen a politika, ami a fassza téma mindaddig, amíg inteligens emberek beszélnek róla. Persze az inteligencia tág fogalom. Vannak nagyon inteligens emberek, akik képtelenek a másik gondolkodását elfogadni és vakságukban azt teszik, ami elen dogmálnak. Egyszerüen kirekesztenek. Fassza olyannal beszélgetni, aki miközben beszélsz vele olyan érzéseket kelt benned, mintha figyelné, hogy mibe köthet bele. Én elég sokmindent lenyelek. Erre szükség is van sajnos, pedig kellene valami gát az idiótizmusnak mert összeomlik minden. Itt van ez a geci tomket is, aki büszke rá, hogy nem érvényes a kódja. Hát az ilyen az mennyen a picsába. Ez a világháló már így is eléggé kusza, persze még jöjjenek az ilyen 'kihanem én, majd jól megmutatom' félék, azt egy kurvanagy latrinában találjuk magunkat. Sebaj, csináld csak! Szóval ez egy fontos kép! Ritka az emikor egy képen meglátja az álmát. Jó érzés. Az, hogy "elszállt egy hajó a szélben" az némileg csorbit a dolgon, de nem tudja kiölni azt a hitet, ami tudomisén honnan költözött belém. Na meg ez a faszság, hogy a hit lófaszt sem ér. A pénz az Isten! Ezt mond anyádnak, de ne nekem. Furcsa dolog az ember nevetése. Fura látni magamat, így. Egész jól néztem ki akkoriban. Na lefekszem, mert még itt ragadok és a holnap megfojt. Na nem ezt gondoltam ehez a képhez írni, de így sikerült. Ami lényeg az benne van. Sőt több van benne, mint gondoltam, hogy lesz. Legalább a húrok közé csaptam. Ja ez az egypolusú gondolkodás, hogy csak osztom a blogom. Felejtős. Ma fassza beszélegtés volt Gabóval, igazán fassza. Igaz valaminek a rovására ment, de vannak dolgok, amik - hú bazzeg' már halucinálok - szükségesek olykor. Bucsúzóul annyit, hogy sweet home chicago. Ja és lesz a big daddy wilson a szigeten...

a sors 2002. november 7.

Közeleg már a tél
Aszalódik a fán egy levél
Minden nyugodt
De az Élet dráma
Az az egy is lehullik
A csend is hiába.

2005/06/01

az utca legjobb kocsmája

Már megint kurva türelmetlen vagyok. Miért, nem tudom. Lehet mostanában keveset iszom. Semmi közöm semmihez, a dolgok csak ugy törtennek. Paff! Azt szétloccsan az agyad. Nem hiszem, hogy komolyan gondoltam ezt a megszületés dolgot. Mert szarvas hibának gondolom, annyi szent. Na meg, amit most csinalok! Egy jó nagy rakás szar. Ettöl a kurva irc-től nem tudok ékezettel gepelni, azt könnyebben megtanulja az ember, mint ékezetekkel írni. Az agyam meg nem áll át olyan könnyen. Sebaj, mindjár vége! Itt szívok, mint mindig. Ha veletlenül jó szandék vezérelne és nem a lustaságom, akkor sem jutok semmire. Előre biztos nem! Kurva MySql szerver. A buzi azt mondja, itt vannak a parancsok. De azt kurvára nem mondja, hogy hol a faszomba futtassam őket.
Miért van az, hogy az egész világ meg mindenki bekaphatja a faszom?
- Egy hete kezdődött. Épp egy eszlős csápoló...
Hát bizony! Ezek az igazi problémák. Elhiszem, hogy ez lófasz. De amikor csak szívsz és kapod, mint a torkosborz, ami a csövön kifér, akkor nem igazán jut a közeledbe a hír, miszerint élnek rajtad kívűl mások is a Földön és nekik sokkal szarabb. Ja meg a kurva agyam az sem mindig előny. Amikor kéne, akkor semmit sem ér, a suliban hülyének tartanak. Sebaj, már nem tart sokáig. Itt ülök ezelött a szájbakurt gép elött és nevet rajtam, hogy megint szopathat. Ami nem baj, mert az a dolga, de minek járok iskolába... Teljesen felesleges minden, ami arra irányul, hogy ne ilyen legyek. Világ életemben lamer voltam - most, hogy papírom lesz róla, ugyanúgy csak szívni fogok. Egy kibaszott megkeseredett geci lettem. Be kell, hogy valljam! Kösz Niki jól kibasztál velem. Sebaj, már biztos nem tart sokáig! Komolyan ez az örök vesződés, küzdelem. Ne ez az amit, hogyha vesztes vagy tök feleslegesnek atrtasz. De, hogy magyarázod meg a szüleidnek, hogy bocsi ősök ezt jól elbasztátok. Ilyet egyszerüen nem tehet az ember. Hallgatom a Metallica teljes discografiát és a Load lemezhez elérve elösször fordult meg a fejemben, hogy számot kéne léptetni. A faszér kell az ember gyerekkorát elbaszni. Kurva zenészek! Az egyik kinyírja magát. A másik elfelejt zenélni. Aztán mardsz egy ősküvület, olyan zenéket hallgatsz, mint apád és tökre élvezed. Csak éppen nincs egy korodbeli arc sem, aki megértene. Mindegy az a 'rossz hely, rossz idő esete' fókusz kérdése az egész. Szóval jól utálom azt amit csinálok, mert úgy érzem, csak azér van, hogy minden pillanatban tudjak róla, hogy egy béna fasz vagyok. Aztán ezt kedvem lenne megtorolni. Hát ez van. Persze sokan vanak akik tudják a válszokat a kérdéseimre, de ők is emberek és a faszuk kivan a lamerségemmel - amit megértek. Szóval továbbra sem fog történni semmi. Legfeljebb kajálok! Azt utánna, úgy érzem, hogy milyen jó lenne elmenni dumálni az alagutba.
Alagút Söröző - az utca legjobb kocsmája...
De nem megyek, mert nem teheti mindig azt az ember, amit szeretne. Ez van. Na végre újra nevetni tudok csak magamon, ez az a szint, amikor jó. Így minden ok! Szertlek blogom, mert ha beléd írok, akkor addig írok, amig fel nem kiálltok "Szánalmas" és egy jót mosolygok az egészen...