szerinted van boldogság?

Tudod minden kis hülyeségből lehet valamit tanulni. A szilveszteri ingerületet megpróbáltam holmi Amerikai pite első részével oldani. Megmaradt a fejemben egy gondolat, amikor Oz (nova) vallomást tesz a "kórista puncinak". Valami olyasmit mond, hogy ha a lánnyal van akkor úgy érzi nem kell tovább bizonyítania semmit sem, 'nem kell gólt dobnia, hogy nyerjen'. Biztos bennem van a hiba, de én világ életemben bizonyítani akartam, talán soha életemben nem éreztem azt a megnyugvást, hogy önmagamért szeretnek és ha csak magamat adom máris nyertem. Aha tudom, hogy szánalmas... De minek kell mindig mindennek valamilyen jelzőt adni, vagy társítani. Ez van.
Egyszer S is megjegyezte, hogy kapcsolatom eleje óta udvarolok és kaparok, hajtok, és ő ezt nem érti. Hát igen, ezt nem könnyű és akkor jön egy buta kis film és rávilágít a dologra. Én már nem akarok olyan dolgokat csinálni, ahol mindig vigyázzba kell állnom és kaparni. Lesni mikor érhetek oda, mikor lehetek én az legjobb, mert teszek érte. Miért kell tenni, csúnya szóval csinálni az életet. Ha a barátnőmmel találkozom, akkor csinálok valamit, hogy örüljön nekem... De miért? Miért kell bármit is csinálni. Kicsit lehetnénk önállóbbak, nem? Ha nekem valami elbassza a kedvemet, a kutya nem tudja éppen akkor mi a lényeg. Lehet egy beszélgetés, lehet egy húr elszakításának kísérlete, vagy éppen egy kiadós kefélés. És még lehet sok más. És van, hogy magam sem tudom. De minthogy nem akarom ott hagyni a fogam minden bukkanónál, így utána megyek és aztán megtalálom a megoldást. Ha valakinek szüksége van rám, nem mondhatom neki azt, hogy te figyelj kurvára semmi kedvem hozzád, mert képtelen vagyok megoldani a problémáimat és azért csak várom, hogy más megoldja, úgyhogy tegyük félre a te dolgaidat és oldd meg az enyéimet, köszi. Mindenki oldja meg a magáét, vagy legalább tegyen érte, mondjuk kérjen segítséget és lehetőleg olyantól aki látott már megoldásokat. Hát ez is nem triviális... olyanhoz kell fordulni aki vágja. Na szóval vissza kanyar én ebben az évben nem érzek késztetést arra, hogy a jó tündért eljátsszam és valóra váltsam mindenki álmát. Először életemben megpróbálok egy normális középutat megcélozni, mint minden normális ember. Minek kaparni, én úgyis csak én leszek. És csak azt kapom, amit kaphatok, szóval csak illúzióba sodorok az örökös bizonyítással mindent. Legalább az igazán fontos dolgokra tudok koncentrálni és nem fecsérelem el az energiáimat holmi haszontalan teátrális mutatványokkal.