Hogy mi?

Igen, boldogság. Nézd gugle is csak tapogatózik. Na igen nem is csoda. Idén hallottam, hogy nem illik kellemes ünnepeket kívánni, mert kellemes a sör nyáron, de az ünnepekre boldog kívánságot kell biggyeszteni. Naja gondoltam, akkor légyszi mond el, ha olyan kurva okos vagy hogy mit is kívánsz, amikor boldog ünnepeket kívánsz. Mert én azt mondom, hogy ha a kellemesről csak a nyári sör jut eszébe az embernek akkor az is több és faszább mint ami a boldogságról. Mert a boldogság kézzel meg ne fogható (honnan tudod?) lufi. Kreáltak egy szót melynek semmilyen háttér tartalmat nem adtak. Vegyük a szerelmet, ugyanaz kézzel meg nem fogható, de mégis tudni lehet róla, hogy egy társasági kedély állapot. Ki ki az indentitása szerint kerül vele valamilyen formában kapcsolatban. Teszem azt kisgyerekként egy kis srác (mer én az voltam) megnézi a magyar népmeséket akkor olyan fogalma lesz a szerelemről, hogy majd ha találkozik egy meseszép lánnyal akkor majd szerelmes lesz és pirul meg ilyenek. Hol talál az ember ilyen körülírhatóságot a boldogságra. Szóval ha valami jó, akkor azt úgyis tudjuk, hogy jó és nevén is tudjuk nevezni. Ha meg valami szar akkor meg minek azt mondani, hogy jaj boldogtalan vagyok... miközben nyilvánvaló, hogy ez vagy az aminek a hiányát érzem megakadályozza, hogy vidám legyek és gondtalan. A boldogtalan szó könnyebb de abszolúte felesleges. Mert ha azt mondom, problémáim vannak, hiányzik ez vagy az, egyből rákanyarodtunk a helyzet megoldására. Tehát ez a boldogság szitu talán csak arra jó, hogy elvigyen minket a málnásba, hogy mindig valami olyat keressünk ami sosem lehet a milyénk, és ne legyünk képesek kiélvezni a jelen adta gyönyörűségeket. A minap szépen esett a hó és képtelenség volt megértetnem a kísérőmmel, hogy azért akarok sétálni, mert kurva szép az idő. Érted ezt hova magyarázzam tovább... És minek, a kifejezések ólomgolyóként zúzzák porrá a kis törékeny porcelán pillanatokat, ha az ember megpróbálja szavakba önteni őket. Butaság. Megpróbálom azt csinálni, amit szeretek, amit élvezek. Azon szerencsés emberek közé sorolhatom magamat, hogy erre minden lehetőségem meg van. Gyakorlatilag bármit megtehetek, minthogy a jelenlegi vágyaim teljesen összeegyeztethetők a lehetőségeimmel. Abba pedig belefáradtam, hogy lehetetlen dolgokhoz nyúljak teljesen feleslegesen. Szóval most a nagyokos boldogságpártiak azt mondhatnák, hogy boldog vagyok. Én persze biccentenék, hogy természetesen. De mit számít, hogy ki mit mond, gondol, hogy ha te magad úgyis tudod a választ. Lehet megkönnyebbültem ettől az egész boldogság mizériától... Végre letettem arról, hogy én bárkit is boldoggá (értsd rajta azt a rengeteg mindent, amit pozitív dolognak gondolsz) tegyek. Hát nem hülyeség? Ha mást boldoggá teszek az nemes és gyakorlatilag fasza dolog, de akkor engem ki fog boldoggá tenni. Mert az egyirányú meló és két embernek nem lehet teljesen ugyanazon útja. (tsa én poppos vagyok aha én meg rokkos, akkor most hova menjünk?) Szóval az való, hogy mindenki a maga udvarát kisepri és akkor lesz fasza az egész háztömb. Mert ha én vidám vagyok és a másik is, akkor két vidám ember csak jót tehet egymással.

Itt egy lehetséges megfejtés, de valójában elmegy a válasz mellett. Amúgy régről egy nagy kedvenc. Ez alapján azt is lehetne mondani, hogy a boldogság egy fajta személyre szabott teljesség... na nem is tartalak fel tovább olvasd a lírát.

A boldogság

Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

Csokonai Vitéz Mihály
(látszik felejtek, szentül meg voltam győződve, hogy Balassi boldogság kereséséből született)