Na megnéztem végre! Érdekes film, Helen Hunt külön kedvenc, mert bájos. A karakterek kicsit olyanok, mint bármelyikünk ebben az életben. Nehéz egy csomó szituációban megfelelően viselkedni. És utólag meg teljesen fölösleges mindezen rágódni. Tényleg olykor milyen nehéz valami olyat mondani egy lánynak, amit komolyan gondolsz és őszintén úgy érzed, még ha tudod talán ő is pont arra vár. De ott van az a szorítás a szíveden és nem engedi kiömleni az érzés szavait. És teszed a dolgod, amit mindig szoktál. Zavarba jössz, rágyújtasz, iszol egy kortyot az italodból és újra nekifutsz annak, amiről tudod, hogy úgy sem mered megtenni. Végülis ez egy mámorító játék. Olykor belegondolok, hogy mennyi ember lehet, akinek valójában el sem mondtam, hogy mit érzek iránta. Ez egy olyan dolog, amiről azt gondolom, hogy ismerve magamat még lesz is ilyen. És talán nem véletlenül maradtak el örökre ezek a hangok. Az igazat megvallva nekem egy zseniálisan extrém provokátor kell, aki képes kihúzni belőlem a gondolatot. Végülis nem nagy munka, csak pont jókor kell pozitív visszajelzést adnia. Hát ha így belegondolok, bármelyikünk lehetne valamelyik ilyen típusú filmnek a főhőse. Az Élet útjai kifürkészhetetlenek.
Szeress, hogy szeretve légy mert szeretve lenni jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése