magamnak

A messzeségben

Egy csók szült te özvegy hiány
Lábad előtt hever az élet.
Lángra gyúlt szemedben a tűz
Hamu, zápor, múltbéli képek.

Lassú órák hömpölyögnek egyenest
Az út végtelen sötétbe rohanó,
Csillogó üres vágyak.
- Minden lángoló szerelem.

Itt szűnök én is szótlanul
Színültig a teremtés minden kéjével.
Át magamon, a gondolatom
Új életet képzel.

Formálom a vágyat, hátha
Ritka pillanatok tengere fakad
Egy érből, amit a szíved táplál
És elsöpör minden falt.

Romból, hogy teremtsen.
Épít, hogy védjen.
Egymagában - Ő a minden!
És Őt, én festem éppen.

2006.07.31
Lohn Dániel