A Hősök Terén emlékeztem meg a napról. Remek műsor volt, jó versek, szép dalok. Egy lelkész indította a beszédek sorát. Azért beszét, hogy megerősítse a hitünket. Jól beszélt, szép gondolatokat mondott és jó hatással voltak rám a szavai.
"Védd magad az ámításellen! De ezt többesszában is mondhattam volna.Bizony szükség van a tiszta beszégre, mert az összerzavarás a lehatékonyabb fegyvere az egyénnek a tömegekre. Beszélt egy nő, aki a külhoniak érdekképviseletében tevékenykedik. Nagyon jól beszélt, látszot hogy jogászként otthon van a dolgokban.
Védjük magunkat az ámítás ellen!"
...a magyarság kissebbség lehet Amerikában és a világ bármely pontján, de a Kárpát-medencében sohasem. Egy államalapító nem lehet kissebbség, ez abszurd...Következett Csurka István beszéde. Hát mit is mondjak. Annyit mondok, hogy ha nem mond le a MIÉP széthullik elveszti a táborát és nem lesz itt sohasem nemzeti egység. Kár lenne, mert a MIÉP Magyarországon olyan szellemi és kultúrális értéket védelmez illetve képvisel, hogy erre szükség van. Gondolok itt a hagyományok, a történelem, a múltunk nem felejtésére és ápolására. Az emberek szellemi igényinek kielégítésére. Magyarországon sajnos nincs még egy ilyen párt, aki ilyenformán reményt adna az embereknek, akik figyelnek rá. Nem lehet elsiklani a tény felett, hogy két politikai szervezet tartott nyilvános megemlékezést a trianoni tragédiáról. Az egyik a jobbik magyarországért féle fáklyás felvonulás, ami a nagykovettségek elé vette az útját. És a MIÉP, aki a Hősök Terén tartotta műsorát. Ám egy időpontban kezdődött a két rendezvény. Majd egy hejen, mivel a jobbik a felvonulási térről indult. Retentő nagy hibát követett el Csurka István. Amikor a felvonulás mellénk ért hívtak minket, hogy csatlakozzunk. Erre a szinpadról az a válasz érkezett, hogy "menyetek a fenébe" meg "az ilyenek csinálták trianont". Ilyet nem lehet tenni. Többen voltak mint mi, mert egy csomóan tőlümnk oda mentek. Ráadásul ugyanolyan színű zászlókat tartottak a kezükben mint a mi táborunk. Szóval ez botrányos volt. A politikai "elit" nem tartotta ezt az eseményt fontosnak annyira, hogy nyilvános emlékezéssel adózzon a tragédia áldozatainak. Ezek MSZP, FIDESZ, SZDSZ, MDF, én nyugodt szívvel kimondom, hogy szégyeljék magukat. Mert ez szégyen a számukra. Más normális országokban az ilyen eseményeket nyemzeti gyásznappá nyilvánítják és kellőképpen emlékeznek a történtekre. Itt ez nem divat, úgy látszik! Divat az egymosás, a hóhérok tömjénezése. Gondolok itt a boros/bocskor hohér duora. És még sorolhatnám. Akiknek egy a feladatuk, hogy kellőképpen kimossák az emberek agyát. Egy üres fejű embernek, nincs tudata. Egyből magábaszívja amit talál. És mivel telik meg az ember gondolkodása, ha üres létére tanulás nélkül telik meg. Haszontalan zagyvasággal, fekáliával. Egy bűzös masszával! Íme egy nagyon találó vers, amit tanítani kéne - de köszönhetően az egyre liberálisabb oktatásnak, ez nem valószínő, hogy valaha is a tamkönyvben szerepelne.
Gyűrűt készíttetek...
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.
Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!
Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, --
A némaságuk mintha zengene!
Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
1920. június 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése